Vásárcsarnok

A vásárcsarnok oldalfalakkal körülhatárolt, fedett építményben működő piac.[1] A vásárcsarnokok jellemzően nagy alapterületű épületek élelmiszer-kereskedelmi célokra.[2]

A budapesti Központi Vásárcsarnok belső tere

Csoportosítása

szerkesztés

Vannak kiskereskedelmi, demigros illetve nagykereskedelmi vásárcsarnokok. A nagykereskedelmi vásárcsarnokokat gyakran bizonyos árukategóriákra szakosodnak (pl. zöldség, gyümölcs, hús, hal).

Története

szerkesztés

Az építészet fejlődése során a 19. század második felére vált lehetővé nagy fesztávolságú tetőszerkezetek építése. A régóta létező nyitott piacok helyettoldalfalakkal körülhatárolt, fedett épületek létesítése kereskedelmi célokból.

A legelső vásárcsarnok, a Les Halles, Párizsban épült 1851 és 1878 között. (Az épületet 1969-ben lebontották.)

A 19. század harmadik harmadától számos európai városban létesült vásárcsarnok.

Magyarországon az első vásárcsarnok a budapesti Központi Vásárcsarnok volt, amely 1895 és 1897 között épült Pesten. A budai oldalon ezt követően, 1902-ben épült vásárcsarnok.

Magyarországi vásárcsarnokok

szerkesztés
KépNévCímÉpítési idejeÉpítész
Központi Vásárcsarnok
(I. számú vásárcsarnok)
1093 Budapest, Vámház körút 1–3.1896Pecz Samu
Rákóczi téri vásárcsarnok
(II. számú vásárcsarnok)
1084 Budapest, Rákóczi tér 7–9.1897Rozinay István, Klunzinger Pál
Klauzál téri vásárcsarnok
(III. számú vásárcsarnok)
1072 Budapest, Klauzál tér 11.1897Kommer József, Klunzinger Pál
Hunyadi téri vásárcsarnok
(IV. számú vásárcsarnok)
1067 Budapest, Hunyadi tér 4–5.1897Czigler Győző
Hold utcai vásárcsarnok
(V. számú vásárcsarnok)
1054 Budapest, Hold u. 13.1897Czigler Győző
Batthyány téri vásárcsarnok
(VI. számú vásárcsarnok)
1011 Budapest, Batthyány tér 5.1902Klunzinger Pál
Tátra téri Piac és Vásárcsarnok1204 Budapest, Kossuth Lajos u. 82.1920Vermes József
BorjúvásárcsarnokMáriássy utca 5–7.1928Riva József
Sertésvágóhíd csarnokaGubacsi út 6/A–B19301932[3]?
Óbudai Piac1035 Budapest, Verőfény u.1929?
Vérmezői Zárt Élelmiszervásár?1930 (1945-ben elpusztult)?
Garai téri piacGarai tér1931?
NagyvásártelepCsepel rakpart19291932?
Országos Vásártéri Piac (Haller téri piac)Haller tér1931?
Ferdinánd téri piac?1931?
Széna téri piacSzéna tér1933?
Bosnyák téri I. piac1149 Budapest, Bosnyák tér1933?
Budagyöngyei piac?1934?
Szent Imre városi piac1935?
Fény utcai piac1024 Budapest, Lövőház u. 12.1953?
Bosnyák téri II. piac1149 Budapest, Bosnyák tér1961?
Újpalotai vásárcsarnok1156 Budapest, Nyírpalota út 52.19721974?
Fehérvári úti vásárcsarnok1117 Budapest, Kőrösy József u. 7–9.1977?
Békásmegyeri piac1039 Budapest, Heltai Jenő tér 1.1978?
Fény utcai Piac1024 Budapest, Lövőház u. 12.1997Cságoly Ferenc, Hőnich Richárd, Bozó András
Lehel Csarnok1134 Budapest, Váci út 9–15.2002Rajk László
Újpesti Piac1042 Budapest, Szent István tér 13–14.??
Teleki piac1086 Budapest, Teleki László tér??

Vidékiek

szerkesztés
KépNévCímÉpítési idejeÉpítész
Miskolci vásárcsarnok3526 Miskolc, Búza tér 1.1926Wellisch Andor, Münnich Aladár
Szolnoki vásárcsarnok5000 Szolnok, Ady Endre út 1.1973?
Győri vásárcsarnok9023 Győr, Herman Ottó u. 25.1980?
Pécsi vásárcsarnok7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 31.1991?
Nagykanizsai vásárcsarnok8800 Nagykanizsa, Kalmár u. 6.1997?
Siófoki vásárcsarnok8600 Siófok, Vámház u. 2.2004?
Debreceni vásárcsarnok4024 Debrecen, Vár u. 6.2008Szabó Tamás János, Dienes Szabolcs
Szegedi vásárcsarnok6724 Szeged, Mars tér2010?
Fonyódi vásárcsarnok8640 Fonyód, ???
Mezőtúri vásárcsarnok5400 Mezőtúr, ???
Karcagi vásárcsarnok5300 Karcag, Szent István sgrt. 6.??
Tapolcai vásárcsarnok8300 Tapolca, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.??
Veszprémi vásárcsarnok8412 Veszprém, Jutasi út 2.??
Várpalotai vásárcsarnok8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 35.??
Dabasi vásárcsarnok2370 Dabas, Iskola u. 1/a??

Külföldi vásárcsarnokok

szerkesztés

Jegyzetek

szerkesztés

Források

szerkesztés
  • Magyar nagylexikon XVIII. (Unh–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 241. o. ISBN 963-9257-19-2  
  • Révai Új Lexikona 18. kötete (Szekszárd, 2006) 546. o. ISBN 978-963-9556-41-6
  • Balázs Bálint: Vásárcsarnokok születése, Múlt-kor, 2009. december 15.
  • Nagy Gergely: Budapesti vásárcsarnokok a századfordulótól napjainkig; fotó Szelényi Károly; F. Szelényi Ház, Veszprém, 2002, ISBN 963-9439-00-2

További információk

szerkesztés
  • Ziegler Nándor: A vásárcsarnok intézmény ismertetése; Székesfőv. Ny., Bp., 1899
  • Alap Dezső: A vásárcsarnoki kereskedés kézikönyve; bev. Ziegler Nándor; Közigazgatási Könyvtár, Bp., 1901 (Közigazgatási könyvtár)
  • Nagy Gergely: Budapesti vásárcsarnokok a századfordulótól napjainkig; fotó Szelényi Károly; F. Szelényi Ház, Veszprém, 1997
  • Vásárcsarnok – minőségét korlátlan ideig megőrzi. Ernst Múzeum, 2005. november 30 – 2006. január 1.; szerk. Allan Siegel, Uhl Gabriella; Ernst Múzeum, Bp., 2005
  • Szántó András: Hogyé aggya?! Vásárcsarnokok, kofák, tejesek, borosok, vendéglősök; Gabbiano, Bp., 2020 (Pesti alakok)