Uj Idők lexikona

Az Uj[1] Idők lexikona egy nagy terjedelmű magyar nyelvű lexikon volt, amely Horthy-korszak végén jelent meg.

Uj Idők lexikona
A teljes sorozat
A teljes sorozat

Szerzőfőszerk. Lyka Károly, szerk. Dr. Balla Antal – Dr. Benedek László – Dr. Bacsó Jenő – Dr. Angeli Ottó
Első kiadásának időpontja19361942
Nyelvmagyar
Témakörtudományos ismeretek gyűjteménye
Műfajlexikon
Részei24 kötet
Kiadás
Magyar kiadásSinger és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest
Külső hivatkozásArcanum.hu

Kiadási története szerkesztés

Az Uj Idők lexikona a két világháború közötti időszak egyik jelentős kulturális kiadványa volt. A gondolat az Uj Idők című korabeli neves folyóirat szerkesztőitől eredt. A szerkesztőbizottság az Előszóban megszólította „az olvasót, akinek ajándékul szánta ezt a művet, valamennyi munkája közül a legnagyobbszabásút, ötven esztendő óta. Az olvasót, akinek ezzel a húszkötetes, minden ízében eredeti lexikonnal szeretné megköszönni, hogy évtizedeken át híven kitartott amellett az életfelfogás, világszemlélet mellett, amelynek terjesztésére negyven év előtt indult a magyar családi otthonok felé az Uj Idők.”

A kiadást az ugyancsak nagy hagyományokkal rendelkező Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. vállalta és végezte el Budapesten 1936 és 1942 között.

Terjedelme szerkesztés

A mindössze 6 év alatt megjelent teljes sorozat 24 darab, egyenként 255 – lexikonokra jellemzően kéthasábos – oldalas kötetet tartalmazott.[2] Létezett olyan verzió is, ahol az egyes kötetek kettesével egybekötve jelentek meg, azaz elsőre 12 kötetesnek tűnő sorozat.[3] A valóban óriásira sikeredett munka teljes terjedelme mintegy 6200 nyomtatott oldal.[4] Ezzel valószínűleg a korszak 2. legnagyobb könyve, ismereteink szerint terjedelmét csak a Pintér Jenő-féle A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés (7108 oldal)[5] és talán a Bánlaky József-féle A magyar nemzet hadtörténelme (24 kötet, nem ismert oldalszám) előzi meg. (Az I. világháború előtt már elkezdett Révai nagy lexikonát [16.671 oldal][6] és a Gulyás Pál által elkezdett, de be nem fejezett Magyar írók élete és munkái – új sorozatot nem számítva [eddig 9.309 kéthasábos oldal]).

Jellemzői szerkesztés

A lexikon-sorozat táblázatokkal, kottamintákkal, térképekkel, fekete-fehér és színes szövegképekkel és egész oldalas képekkel (rajzok, fényképek, ábrák) illusztrálva jelent meg.

A 18x25 cm-es nagyságú kötetek egyszerű fekete borítóval jelentek meg, amelyeken aranyozott betűkkel az „UJ IDŐK LEXIKONA” cím szerepelt. Általában a borítóhoz aranyozott hálódíszítéssel, sorozat- és kötetcímmel ellátott fekete könyvgerinc csatlakozott,[7] azonban létezett egy ritkább gerincváltozat is: itt a sötétkék alapon alul-felül piros mezőben szerepelt az aranyozott sorozat- és kötetcím.[8]

Előfordulása napjainkban szerkesztés

  • A sorozat fakszimile kiadással nem rendelkezik. Antikváriusi forgalomban viszonylag gyakran elő fordul,[9] ennek ellenére árveréseken is keresett.[10]
  • Költségtérítéses-elektronikus formában az Arcanum.hu honlapján érhető el.

Munkatársak szerkesztés

Az Uj Idők lexikona főszerkesztője nem ismert. Nagy számú munkatársát az I. kötet XI–XIV. oldala sorolja fel:

Szerzői jogok szerkesztés

A lexikon kiadási éve régebbi, mint a szerzői jogi védelmi idő (70 év), ezért tartalma valószínűleg szabadon felhasználható. (Jelenleg (2024) az 1954 előtt elhunyt szerzők művei, valamint az 1954 előtt kiadott több szerző által készített művek közkincsek, és szabadon felhasználhatóak.)

Kötetbeosztás szerkesztés

Az alábbi táblázat a sorozat kötetbeosztását tartalmazza. Érdekesség, hogy – más lexikonoktól eltérően – a kiadók a kötetek folyamatos oldalszámozása mellett döntöttek.

KötetszámKötetcímKiadási évOldalszám
I.A–Almafa19361–288.
II.Almafa–Assisi1936289–544.
III.Assistens–Békepipa1936545–800.
IV.Békés–Börcs1936801–1056.
V.Bőrcsipke–Cigányok19361057–1312.
VI.Cigányos–Cumulus19371313–1568.
VII.Cún–Drótféreg19371569–1824.
VIII.Drótfogó–Eöttevényi19371825–2080.
IX.Eötvös–Fejsze19382081–2336.
X.Fejtés–Frémont19382337–2592.
XI.French–Gyalogtőr19382593–2848.
XII.Gyalóka–Herczegh19382849–3104.
XIII.Herder–Indogermánok19393105–3360.
XIV.Indokelták–Kamcsatka19393361–3616.
XV.Kámea–Kitaibel19393617–3872.
XVI.Kitaibelia–Láz19393873–4128.
XVII.Lazacfélék–Makedón19404129–4384.
XVIII.Makedonia–Nád19404385–4640.
XIX.Nád–Oratio19404641–4896.
XX.Orator–Pozdor19414897–5152.
XXI.Pozdorja–Schiller19415153–5408.
XXII.Schiller–Szikes19415409–5664.
XXIII.Szikesfalu–Udvarház19425665–5952.
XXIV.Udvarhely–Zygota19425953–6256.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az Uj Idők című folyóirat korabeli helyesírása után.
  2. regikonyvek.hu
  3. Antikvarium.hu
  4. 6256 oldal az Antikvarium.hu adata, az Arcnum szerint még ennél is több, 6986 oldal lett a teljes terjedelem (valószínűleg az oldalszámozással nem rendelkező mellékletek miatt). [1]
  5. [2]
  6. [3]
  7. [4]
  8. [5]
  9. antikvarium.hu, bookline.hu, regikonyvek.hu, antikva.hu
  10. darabanth.com, axioart.com

Források szerkesztés

Honlapok szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés