Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója

A Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója (arabul: الائتلاف الوطني لقوى الثورة والمعارضة السورية), időnként röviden csak Szíriai Nemzeti Koalíció a szíriai ellenzéki erők többségének koalíciója, melyet a szíriai polgárháború idején hoztak létre Dohában, Katar fővárosában 2012 novemberében. Elnökévé Moaz al-Hatib egykori szunnita imámot tették meg. Alelnökei Rijád Szejf és Szuheir Atasszi ellenzéki aktivisták.

Létrejötte szerkesztés

A koalíció jelképe

A Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere elleni felkelés kitörését követően több ellenzéki szervezet is alapult, ezek közül a Szíriai Nemzeti Tanács tett szert a legnagyobb nemzetközi ismertségre és támogatásra. A konfliktus súlyosbodását követően azonban megnőtt az igénye egy átfogó jellegű ellenzéki koalíciónak, ezért tárgyalások kezdődtek a különböző ellenzéki szervezetek között. Áttörést végül 2012 november 11-én sikerült elérni, mikor hosszas egyeztetések után Katar fővárosában, Dohában megalapították a szervezetet, elnökké a mérsékelt politikusnak tartott Moaz al-Hatib imámot téve meg.[1] A szervezet fő céljának tartja az Aszad-rezsim megdöntését a Szabad Szíriai Hadsereg támogatása által, illetve mereven elzárkóznak a rezsimmel való tárgyalásoktól, ezáltal a konfliktus esetleges diplomáciai megoldásától is.[2]

A koalíciónak 63 tagja[3] van, ebből 22 helyet az SZNT tagjai töltenek be.[4]

Az új koalíció létrejötte azonban nem aratott osztatlan sikert a szíriai fegyveres csoportok között. Míg az SZSZH üdvözölte az egységes ellenzéki szervezet létrejöttét, addig Aleppóban 14 iszlamista fegyveres alakulat, köztük a jelentős létszámot kitevő Al-Nuszra Front és Tavhíd Brigád tagjai egy videóüzenetben szembehelyezkedtek a nemzeti koalícióval, majd kinyilvánították szándékukat, miszerint Szíriából egy iszlamista államot kell létrehozni, a saría törvénykezés alapján.[5] December 24-én ezek a csoportosulások egy közös koalíciót hoztak létre, Szíriai Iszlám Front néven.[6]

November végén a legjelentősebb kurd párt, a PYD vezetősége is kritizálta a koalíciót, mert szerintük Törökország és Katar túl nagy befolyással bír rá, egyúttal megtagadták a belépést is (annál is inkább, mivel a pártot nem hívták meg a dohai tárgyalásokra).[7]

Nemzetközi elismertsége szerkesztés

A koalíció támogatói

A szervezetet már megalakulása másnapján elismerték az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagországai (Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Omán és Szaúd-Arábia) Szíria egyedüli hivatalos képviselőjének.[8] Két nappal később Franciaország is elismerte a szervezetet Szíria hivatalos képviselőjének,[9] majd november 15-én Törökország,[10] 19-én Olaszország,[11] hosszas tárgyalások után pedig 20-án az Egyesült Királyság részéről történt meg az elismerés.[12] December 12-én Barack Obama amerikai elnök is elismerte a koalíciót.[13] Ugyanaznap a Szíria barátai elnevezésű, 130 országból álló nemzetközi csoport is elismerte a koalíciót, az ország legitim képviselőjének.[14]

A tagállamokkal történt egyeztetés után 2012 november 19.-én az Európai Unió is elismerte a koalíciót, mint a szíriai emberek legitim képviselőjét.[15]

2013 március 22.-én Málta is elismerte a koalíciót, Szíria egyedüli hivatalos képviselőjének.[16]

2013 március 26-án az Arab Liga is elismerte a koalíciót, és azóta a Koalíció képviselői töltik be Szíria helyét a szervezetben.[17]

Állam, vagy szervezetElismerés dátumaElismerés mintMegjegyzések
1.  Bahrein2012 11.12.Szíria egyetlen legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
2.  Kuvait2012 11.12.Szíria egyetlen legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
3.  Omán2012 11.12.Szíria egyetlen legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
4.  Katar2012 11.12.Szíria egyetlen legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
5.  Szaúd-Arábia2012 11.12.Szíria egyetlen legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
6.  Egyesült Arab Emírségek2012 11.12.Szíria egyetlen legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
7.  Franciaország2012 11.12.Szíria egyetlen legitim képviselője és a demokratikus Szíria jövendő kormánya Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
8.  Törökország2012 11.15.Szíria egyetlen legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Európai Unió tagjelöltje.
A NATO tagja.
9.  Olaszország2012 11.19.Szíria egyetlen legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
10.  Egyesült Királyság2012 11.20.Szíria egyetlen legitim képviselője[18] Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
11.  Spanyolország2012 11.29.Szíria egyetlen legitim képviselője[19][20][21] Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
12.  Dánia2012 12.09.Szíria legitim képviselője[22] Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
13.  Norvégia2012 12.09.Szíria legitim képviselője[23] A NATO tagja.
14.  Hollandia2012 12.10.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
15.  Németország2012 12.10.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
16.  Belgium2012 12.10.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
17.  Luxemburg2012 12.10.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
18.  Amerikai Egyesült Államok2012 12.12.Szíria egyetlen legitim képviselője[24] Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja.
A NATO tagja.
Az OAS tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
A Szíria Nemzeti Koalíció nemzetközi elismerése a „Szíria barátai” nevű nemzetközi csoport által
19.  Albánia2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC tagja.
A NATO tagja.
20.  Algéria2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
21.  Argentína2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
22.  Ausztria2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
23.  Belize2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeA Nemzetközösség tagja.
Az OAS tagja.
24.  Bosznia-Hercegovina2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC megfigyelő státuszú tagja.
25.  Brazília2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Arab Liga megfigyelő státuszú tagja.
Az OAS tagja.
26.  Bulgária2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
27.  Chile2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
28.  Comore-szigetek2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
29.  Costa Rica2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
30.  Ciprus2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
31.  Csehország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
32.  Dél-afrikai Köztársaság2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
33.  Dél-Korea2012 12.12.Szíria legitim képviselője
34.  Dominikai Köztársaság2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
35.  Dzsibuti2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
36.  Egyiptom2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
37.  Salvador2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
38.  Észtország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
39.  Finnország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
40.  Fülöp-szigetek2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz ASEAN tagja.
41.  Görögország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
42.  Grúzia2012 12.12.Szíria legitim képviselője
43.  Guatemala2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
44.  Haiti2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeA Nemzetközösség tagja.
Az OAS tagja.
45.  Honduras2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
46.  Horvátország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
47.  India2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeA Nemzetközösség tagja.
Az Arab Liga megfigyelő státuszú tagja.
48.  Indonézia2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az ASEAN tagja.
49.  Irak2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
50.  Izland2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagjelöltje.
A NATO tagja.
51.  Írország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
52.  Japán2012 12.12.Szíria legitim képviselője
53.  Jemen2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
54.  Jordánia2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
55.  Kanada2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeA Nemzetközösség tagja.
Az OAS tagja.
A NATO tagja.
56.  Kelet-Timor2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz ASEAN megfigyelő státuszú tagja.
A Csendes-óceáni Fórum megfigyelő státuszú tagja.
57.  Kirgizisztán2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC tagja.
58.  Kolumbia2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
59.  Kongói Demokratikus Köztársaság2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
60.  Koszovó2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC megfigyelő státuszú tagja.
61.  Lengyelország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
62.  Lettország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
63.  Libanon2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
64.  Litvánia2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
65.  Líbia2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
66.  Malajzia2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC tagja.
A Nemzetközösség tagja.
67.  Magyarország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
68.  Mauritánia2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
69.  Marokkó2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
70.  Mexikó2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
71.  Moldova2012 12.12.Szíria legitim képviselője
72.  Nigéria2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
Az OIC tagja.
73.  Örményország2012 12.12.Szíria legitim képviselője
74.  Pakisztán2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeA Nemzetközösség tagja.
Az OIC tagja.
75.  Palesztina2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OIC tagja.
76.  Panama2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
77.  Paraguay2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
78.  Peru2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
79.  Portugália2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
80.  Románia2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
81.  Sierra Leone2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
82.  Svédország2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
83.  Szingapúr2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeA Nemzetközösség tagja.
Az ASEAN tagja.
84.  Szlovákia2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
85.  Szlovénia2012 12.12.Szíria legitim képviselője Az Európai Unió tagja.
A NATO tagja.
86.  Tunézia2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
Az Arab Liga tagja.
87.  Ukrajna2012 12.12.Szíria legitim képviselője
88.  Uganda2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
Az OIC tagja.
89.  Uruguay2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz OAS tagja.
90.  Új-Zéland2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeA Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
91.  Zambia2012 12.12.Szíria legitim képviselőjeAz Afrikai Unió tagja.
A Nemzetközösség tagja.
További államok és szervezetek
92.  Ausztrália2012 12.13.Szíria legitim képviselője[25]A Nemzetközösség tagja.
A Csendes-óceáni Fórum tagja.
A Csendes-óceáni Közösség tagja.
93.  Málta2013 03.22.Szíria legitim képviselője[26]A Nemzetközösség tagja.
Az Európai Unió tagja.
- Arab Liga2013 03.26.Tagság az Arab Ligában

Nem elismerő államok szerkesztés

Az alábbi listában szereplő államok, hivatalos közlemény útján még nem fejezték ki elismerési szándékukat. Egy részük erősen ellenzi a Nemzeti Koalíciója elismerését, mint Szíria legitim képviselőjét, és kiáll a jelenlegi kormányzat mellett. Más részük valószínűleg támogatja a Koalíciót, de ennek nem adott hivatalosan hangot.

Nemzetközi szervezetek beli elismertsége szerkesztés

Szervezet
ENSZA Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalícióját 85 ENSZ tagállam ország ismerte el, mint Szíria legitim képviselőjét. Az állandó megfigyelői státusszal rendelkező kettő állam közül Palesztina ismeri el.


Tagállamok (91 / 192) Megfigyelők (1 / 2)

EUAz EU tagállamainak zöme hivatalosan is elismerte a Nemzeti Koalíciót, mint Szíria legitim képviselőjét, már 2012 november elején is. A tagállamokkal történt egyeztetés után 2012 november 19.-én az Európai Unió is elismerte a koalíciót, mint a szíriai emberek legitim képviselőjét.[15]

Az öt tagjelölt ország közül kettő (Izland és Törökország) elismeri, míg a másik három (Macedónia, Montenegró és Szerbia) nem.
Tagállamok (27 / 28) Tagjelöltek (2 / 5)

NATOA katonai szervezet hivatalosan nem fogalmazott meg álláspontot a Koalíciónak, mint Szíria legitim képviselőjének elismerésével kapcsolatban, valamennyi tagállama hivatalosan is elismerte.

A három tagjelölt államból kettő (Grúzia és Ukrajna) elismeri, míg Macedónia nem.
Tagállamok (27 / 28) Tagjelöltek (2 / 3)

Afrikai UnióAz Afrikai Unió nem alakított ki egységes álláspontot az elismerés kérdésében, az egyes tagállamok maguk döntenek mellette.


Tagállamok (14 / 53)

Arab Liga2013 március 26-án az Arab Liga is elismerte a koalíciót, és azóta a Koalíció képviselői töltik be Szíria helyét a szervezetben.[17]

A Liga tagjai közül a következő államok nem ismerték el, vagy nincs róla információ: Szudán és Szomália. A Liga négy megfigyelő státuszú államából kettő (India és Brazília) elismeri, míg a másik kettő (Eritrea és Venezuela) nem.
Tagállamok (19 / 21) Megfigyelők (2 / 4)

OICIszlám Konferencia Szervezete nem alakított ki egységes álláspontot az elismerés kérdésében. E tekintetben a szervezet elég megosztott, a tagállamok nagyjából fele elismeri a Koalíciót, mint Szíria legitim képviselőjét, de akadnak tagok, akik erősen ellenzik ezt. Ezek közé sorolható Irán, valamint Kirgizisztán kivételével az összes közép-ázsiai, volt szovjet udódállam és a megfigyelők közül főképp Oroszország.

Sok - főleg afrikai - tag hivatalos véleménye az ügyről nem ismert.A hat megfigyelő állam közül Oroszország erősen ellenzi, Bosznia-Hercegovina és Koszovó az a kettő, melyik hivatalosan is támogatja, Észak-Ciprus támogatja, míg Thaiföld és a Közép-afrikai Köztársaság véleménye nem ismert az ügyben.
Tagállamok (28 / 56) Megfigyelők (2 / 6)

Források szerkesztés

  1. http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-20285898
  2. Archivált másolat. [2012. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 30.)
  3. https://www.youtube.com/watch?v=ZpUYjpKg9KY
  4. http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-20307668
  5. http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-20404175
  6. Archivált másolat. [2012. december 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 30.)
  7. http://gulfnews.com/news/region/syria/syria-kurdish-leader-rejects-new-coalition-1.1107985
  8. http://english.alarabiya.net/articles/2012/11/12/249215.html
  9. http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-20319787
  10. http://www.france24.com/en/20121115-turkey-recognises-new-syrian-opposition
  11. http://rt.com/news/syria-opposition-eu-representative-099/
  12. http://www.bbc.co.uk/news/uk-politics-20406562
  13. http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-20690148
  14. World powers recognise Syrian opposition coalition. Reuters.com, 2012. december 12. [2012. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 12.)
  15. a b AFP via Google
  16. Malta recognises Syrian opposition (angol nyelven). Eubuisness.com, 2013. március 22. (Hozzáférés: 2013. március 22.)
  17. a b http://www.guardian.co.uk/world/2013/mar/26/syrian-opposition-appeals-nato-support
  18. Syria conflict: UK recognises opposition, says William Hague”, BBC News, 2012. november 20. (Hozzáférés: 2012. november 20.) 
  19. España reconoce como único representante legítimo del pueblo sirio a la nueva coalición opositora”, Europa Press, 2012. november 28. (Hozzáférés: 2012. november 30.) 
  20. España reconoce a la coalición opositora a Al Assad como único representante sirio”, ABC , 2012. november 29. (Hozzáférés: 2012. december 1.) 
  21. España invita al líder de la oposición como "representante del pueblo sirio"”, El País, 2012. november 29. (Hozzáférés: 2012. december 1.) 
  22. Søvndal: Danmark anerkender Syriens opposition”, Information , 2012. december 9. (Hozzáférés: 2012. december 9.) (dán nyelvű) 
  23. Norge anerkjenner Syrias opposisjon”, Verdens Gang , 2012. december 9. (Hozzáférés: 2012. december 9.) (norvég nyelvű) 
  24. Madhani, Aamer. „Obama says U.S. will recognize Syrian opposition”, USA Today , 2012. december 12. 
  25. Syrian Opposition Council”, Australian Minister for Foreign Affairs , 2012. december 13.. [2013. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. december 15.) 
  26. Malta on Friday officially recognised the Syrian Opposition National Coalition as the sole legal representative of Syria. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 24.)

Külső hivatkozások szerkesztés