Szárd nyelv

A két legfontosabb szárd nyelvváltozat a sziget északnyugati területein beszélt logudorói (logudorese), ezen belül is a legarchaikusabb vonásokat a nuorói őrzi; valamint a sziget déli felén beszélt campidanói (campidanese), amely már erős olasz hatást mutat.

Példák a nyelvjárásokra

• logudorói–nuorói (északi):
  • sas limbas – ’a nyelvek’
  • sas abbas – ’a vizek’
• campidanói (déli):
  • is lìnguas – ’a nyelvek’
  • is àcuas – ’a vizek’

Egyes források – pl. az Ethnologue – szintén a szárd nyelvjárásokhoz sorolják a gallurai (gallurese) és a sassari (sassarese) dialektusokat, azonban ezek inkább szárd hatástól érintett korzikai nyelvváltozatok, amelyek a délolasszal állnak közelebbi rokonságban.

A szárd hangrendszer leginkább az iberoromán nyelvekkel, kisebb mértékben az olasszal és a román nyelvvel is mutat egyezéseket. Egyfelől – a már fentebb említett tulajdonságai miatt – archaikusnak tekinthető, ugyanakkor elszigetelt fejlődése miatt kialakított egyedülálló hangtani sajátosságokat is az újlatin nyelvek között.

• A spanyolhoz hasonlóan csak öt magánhangzó-fonéma van (a, e, i, o, u): az e és az o nyíltabb vagy zártabb ejtése fonológiailag nem megkülönböztető jellegű. Azonban míg a logudorói nyelvjárásban minden helyzetben előfordulhat ez az öt magánhangzó, addig a campidanóiban hangsúlytalan helyzetben csak az a, i, u állhatnak.
• Archaikus vonásnak számít a latin rövid Ĭ és Ŭ magánhangzók megőrzése, amelyek az újlatin nyelvek többségében e-re, illetve o-ra változott, így egybeolvadt a latin e és o hangokkal: jól példázza ezt a siccus ’száraz’ szó szárd megfelelője, a sicu (vö. spanyol seco és olasz secco).
• A mássalhangzórendszer archaikus jellemzője a logudorói nyelvjárásban a latin c és g veláris hangértékének megőrzése az e, i hangok előtt is: VOCEM > boghe (vö. olasz voce cs-vel ejtve, vagy spanyol voz, voces). A campidanói nyelvjárásra ebben az esetben az olaszos ejtés a jellemző.
• Az egyedülálló hangtani sajátosságok között lehet említeni a latin hosszú -LL-ből kialakult, visszahajló nyelvheggyel ejtett (retroflex) dd hangot: beddu ’szép’ (< BELLUM), caddu ’ló’ (< CABALLUM). Szintén a szárdra jellemző egyedi sajátosság az ún. kiegészítő-ejtéskönnyítő magánhangzó, amelyet mássalhangzóra végződő szavak végén ejtenek és írásban nem jelenik meg: est [ˈesti] ’van’, tempus [ˈtempuzu] ’idő’.
• A campidanói nyelvjárásban a szó nem kezdődhet r- hanggal, elé mindig egy magánhangzót toldanak be: REGEM > urrei ’király’ (hasonló történik a baszk nyelvben is a latinból átvett szavakkal, ebből a nyelvészek arra következtettek, hogy a sziget őslakosainak – máig ismeretlen – nyelvei talán az Ibériai-félsziget őslakos nyelveivel állhattak rokonságban).
• A spanyollal (illetve a kisebb ibériai újlatin nyelvekkel) közös sajátosság a b/v megkülönböztetés hiánya (sokszor írásban is ingadozás figyelhető meg): az abszolút szókezdő, illetve a nazálisok (m, n) utáni helyzettől – amikor [b] – eltekintve [v]-ként valósul meg a kiejtésben, például vida (írásban lehet bida, vita is) [ˈbiða] élet, de: sa vida [saˈviða] ’az élet’.
• Szintén a spanyollal közös jellemző a magánhangzók közötti -d-, -g- hangok laza (inkább réshangként) történő ejtése, sőt, a spanyoltól eltérően a szárdban nemcsak a szóközi, hanem a szó eleji zöngétlen mássalhangzók is zöngésülnek és réshanggá válnak az abszolút szókezdő helyzet kivételével (bár írásuk változatlan): például su tempus [suˈðempuzu] ’az idő’.
• A szó eleji zöngés zárhangok magánhangzóra végződő szó után kiesnek a kiejtésben: básicu [ˈbaziku] ’alap-’ és su básicu [suˈaziku] ’az alap-’.

A portugálhoz hasonlóan a latin CL-, FL-, PL- csoportok a szárdban cr-, fr-, pr- hangokká változtak: CLAVEM > crae (vö. olasz chiave, spanyol llave vagy clave); PLUS > prus (vö. olasz più).

• A logudorói nyelvjárásban az ibériai újlatin nyelvekkel egyezően nem kezdődhet szó s+mássalhangzóval, elé egy i- hangot toldanak be: istudiare, ispìritu stb. (vö. spanyol estudiar, espíritu).
• A logudorói nyelvjárásban a QU-, GU- csoportokból magánhangzó előtt b- lett, mint a románban: LINGUA > limba (vö. román limbă) ’nyelv’ (vö. olasz és campidanói lingua); QUATTUOR > batoro (vö. román patru) ’négy’ (vö. olasz quattro, spanyol cuatro, campidanói cuatru).
• A katalánhoz és a románhoz hasonlóan elvesztette a magánhangzók közötti latin V [w] hangot: NOVE > noe (katalán nou, román nouă, de spanyol nueve, olasz és portugál nove).

Magánhangzók szerkesztés

A szárdban öt magánhangzó van: a, e, i, o, u. Az e és o nyíltabb vagy zártabb ejtése nem fonológiai jellegű. A hangsúlyos magánhangzót a másodéles szavak kivételével minden esetben – balra dőlő ékezettel – jelölik (à, è, ì, ò, ù). A hangsúly jelölése szempontjából az i/u és magánhangzó kapcsolata (a spanyollal ellentétben) nem számít kettőshangzónak; a mássalhangzóra végződő szavak végén ejtett kiegészítő (eufonikus) magánhangzó viszont nem alkot külön szótagot.

Mássalhangzók szerkesztés

A mássalhangzókat az alábbi betűk és betűcsoportok jelölik:

• b – abszolút szókezdő helyzetben, m után, valamint magánhangzók között kettőzve (-bb-) magyar b [b]; máskor ajkakkal ejtett lágy v [β], mint a spanyolban.
• c – e, i előtt csak a campidanói nyelvjárásban, illetve olaszból átvett szavakban fordul elő a magyar cs-nek [t͡ʃ] megfelelő hangértékkel; máskor magyar k [k].
  • ch – a che, chi szótagokban a [k] hangot jelöli.
• d – abszolút szókezdő helyzetben és n után magyar d [d]; máskor gyengén ejtett d [[ð], mint a spanyolban.
  • dd – „ízesen” ejtett hosszú d (ún. kakuminális d, mint bizonyos magyar tájszólásokban) [ɖɖ].
• f – magyar f [f]; magánhangzók között, és a mondatban szó elején (ha az előző szó magánhangzóra végződik) zöngésül, így magyar v [v] lesz.
• g – e, i előtt a campidanói nyelvjárásban, illetve olaszból átvett szavakban magyar dzs [d͡ʒ]; máskor: abszolút szókezdő helyzetben és n után magyar g [g], az összes többi esetben gyengén (réshangként) ejtett g [ɣ], mint a spanyolban.
  • gh – a ghe, ghi szótagokban a magyar g [g] hangot jelöli.
  • gn – magyar ny [[ɲ]
• j – magyar j [j].
• k – magyar k [k]: csak a campidanói nyelvjárásban használják, e, i előtt, a ch helyett.
• l – magyar l [l].
• m – magyar m [m].
• n – magyar n [n].
• p – abszolút szókezdő helyzetben, kettőzve (-pp-), valamint m után magyar p [p]; máskor zöngés réshangként ejtik: [β] (lásd még: b).
• qu – csak a campidanói nyelvjárásban fordul elő az olaszénak megfelelő hangértékkel [kw]
• r – magyar r [ɾ] vagy (kettőzve) rr [r].
• s – abszolút szókezdő helyzetben, mássalhangzó után, zöngétlen mássalhangzó előtt, valamint magánhangzók között kettőzve (-ss-) magyar sz [s]; máskor (magánhangzók között, mondatban szó elején is) magyar z [z].
• t – magyar t [t]; szó elején a mondatban, valamint az egyes szám harmadik személyű igevégződésben zöngésül és réshanggá válik, így ejtése [ð].
  • tz – a campidanói nyelvjárásban magyar c [t͡s], a logudorói–nuorói nyelvjárásban „pösze” sz [θ] (mint a spanyolországi spanyolban a z).
• (v) – magyar v [v], többnyire csak kultizmusokban vagy olasz átvételekben fordul elő.
• x – csak a campidanói nyelvjárásban fordul elő a magyar zs-nek [ʒ] megfelelő hangértékkel.
• z – a campidanói nyelvjárásban magyar dz [d͡z], a logudorói–nuorói nyelvjárásban „pösze” z [ð] (ugyanaz, mint a réshangként ejtett d).

A szó végén ejtett hang szerkesztés

Az írott nyelvben a szó magánhangzóra, s-re (a többes szám jele) vagy t-re (a harmadik személyű igevégződések) végződhet, a beszélt nyelvben azonban mindig csak magánhangzóra végződik: az s-re és t-re végződő szavakat ugyanis megtoldják egy, a szó utolsó magánhangzójával azonos ejtéskönnyítő magánhangzóval. Ennek fonológiai szerepe nincs, ezért írásban nem jelenik meg. Az írásban mássalhangzóra végződő szavak kiejtését az alábbi táblázat szemlélteti:

Nyelvtana alapvetően nem tér el a nyugati újlatin nyelvekétől.

A többes szám jele az -s; a logudorói nyelvjárásban az -u végződésű szavak többes számában az u helyett o áll, így pl. su (< lat. IPSUM) és tsz. sos (< IPSOS).

A legtöbb újlatin nyelvtől eltérően azonban a határozott névelő nem a latin ILLE/ILLU(M), ILLA(M), ILLUD, ILLOS, ILLAS hanem az ISPUM, IPSA, IPSOS, IPSAS mutató névmásokból származik (hasonlóan a katalán nyelv Baleár-szigeteki változatához): hímnemben su, nőnemben sa, többes számban a logudorói nyelvjárásban sos és sas, a campidanóiban viszont csak egyetlen többes számú alak van, hímnemben és nőnemben egyaránt is.

A sorszámnevekre külön alakokkal nem rendelkezik, helyette a névelő (su/sa/sos/sas) + de + tőszámnév alak használatos, például su de unu (hímnem) vagy sa de una (nőnem) az ’első’.

Az igeragozásban szintén található egy archaikus jellemző, méghozzá a latin szóvégi -t megőrzése a harmadik személyekben (amely a kiejtésben zöngésül, kiegészülve egy eufonikus magánhangzóval). Az újlatin nyelvek többségétől eltérően a jelen idő és a folyamatos múlt kivételével analitikus alakokat használ a többi igeidő képzésére (hasonlóan történik a románban is). Az összetett igalakokat az àere (< lat. HABERE), illetve a feltételes módban a dare segédivel képzik; pl. as cantadu ’énekeltél’, apo a cantare ’énekelni fogok’, diamus cantare ’énekelnénk’ (szó szerint: ’éneklésre adtuk’). Példa igeragozásra a cantare (campidanói cantai) ’énekelni’ ige jelen időben:

A Wikimédia Commons tartalmaz Szárd nyelv témájú médiaállományokat.

Tekintsd meg a Wikipédia szárd nyelvű változatát!

• Limba Sarda Comuna – a regionális közigazgatásban használt egységesített nyelv normái (olaszul)
• Acadèmia Campidanesa de sa Lìngua Sarda (campidanói nyelvi kulturális egyesület)
• Ditzionàriu de sa Limba Sarda (online szárd értelmező szótár, a szavak különböző nyelvjárási változataival)
• A Berlini Egyetem szárd nyelvi oldala Archiválva 2012. március 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Ethnologue adatjelentések a szárd nyelvről:
  • Campidanói
  • Gallurai
  • Logudorói
  • Sassari