Hopman-kupa

minden év januárjában megrendezett nemzetközi tenisztorna az ausztráliai Perth városában

A Hopman-kupa egy minden év januárjában megrendezett nemzetközi tenisztorna az ausztráliai Perth városában. A kupa találkozóin két egyes és egy vegyes páros mérkőzést játszanak.

A verseny gondolata három ausztrál teniszjátékos – Pat Cash, Paul McNamee és Charlie Fancutt – fejében fordult meg 1984-ben. Úgy látták, hogy szükség lenne egy olyan versenyre, amelyen nemzeti vegyes csapatok mérhetnék össze erejüket. Néhány évnyi érlelődés utána az ötletgazdák felkeresték Lucy Hopmant, a legendás ausztrál teniszjátékos és edző, Harry Hopman özvegyét, aki hozzájárult ahhoz, hogy az új torna a férje nevét viselje. A nyugat-ausztráliai kormányzat is támogatta az ötletet, így Perth lett a torna állandó helyszíne. A Hopman-kupa létrejöttét 1989 júniusában jelentették be, és december végén már meg is rendezték az első versenyt.[1][2]

A versenyt 2020-tól nem rendezték meg. Helyette ATP-kupa néven férfi csapatverseny került a versenynaptárba. Az ITF 2022 decemberében bejelentette, hogy újraindítja a Hoppmann-kupát. 2027-ig Nizza lesz a verseny helyszíne. 2024-ben a kupa elmaradt, mert az esemény időpontja túl közeli az olimpiához.

Az alábbi lista a Hopman-kupa győzteseit (és veszteseit) ismerteti, a döntők eredményével együtt.

ÉvA döntő győzteseEredményA döntő másik csapata
1989CsehszlovákiaCsehszlovákia2 – 0AusztráliaAusztrália
1990SpanyolországSpanyolország2 – 1Amerikai Egyesült ÁllamokUSA
1991JugoszláviaJugoszlávia3 – 0Amerikai Egyesült ÁllamokUSA
1992SvájcSvájc2 – 1CsehszlovákiaCsehszlovákia
1993NémetországNémetország2 – 1SpanyolországSpanyolország
1994CsehországCsehország2 – 1NémetországNémetország
1995NémetországNémetország3 – 0UkrajnaUkrajna
1996HorvátországHorvátország2 – 1SvájcSvájc
1997Amerikai Egyesült ÁllamokUSA2 – 1Dél-AfrikaDél-Afrika
1998SzlovákiaSzlovákia2 – 1FranciaországFranciaország
1999AusztráliaAusztrália2 – 1SvédországSvédország
2000Dél-AfrikaDél-Afrika2 – 1ThaiföldThaiföld
2001SvájcSvájc2 – 1Amerikai Egyesült ÁllamokUSA
2002SpanyolországSpanyolország2 – 1Amerikai Egyesült ÁllamokUSA
2003Amerikai Egyesült ÁllamokUSA3 – 0AusztráliaAusztrália
2004Amerikai Egyesült ÁllamokUSA2 – 1SzlovákiaSzlovákia
2005SzlovákiaSzlovákia3 – 0ArgentínaArgentína
2006Amerikai Egyesült ÁllamokUSA2 – 1HollandiaHollandia
2007OroszországOroszország2 – 0SpanyolországSpanyolország
2008Amerikai Egyesült ÁllamokUSA2 – 1SzerbiaSzerbia
2009SzlovákiaSzlovákia2 – 0OroszországOroszország
2010SpanyolországSpanyolország2 – 1Nagy-BritanniaNagy-Britannia
2011Amerikai Egyesült ÁllamokUSA2 – 1BelgiumBelgium
2012CsehországCsehország2 – 0FranciaországFranciaország
2013SpanyolországSpanyolország2 – 1SzerbiaSzerbia
2014FranciaországFranciaország2 – 1LengyelországLengyelország
2015LengyelországLengyelország2 – 1Amerikai Egyesült ÁllamokUSA
2016AusztráliaAusztrália2 – 0UkrajnaUkrajna
2017FranciaországFranciaország2 – 1Amerikai Egyesült ÁllamokUSA
2018SvájcSvájc2 – 1NémetországNémetország
2019SvájcSvájc2 – 1NémetországNémetország
20202022Elmaradt
2023HorvátországHorvátország2 – 0SvájcSvájc
2024Az olimpia miatt nem rendezték meg.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. The Harry Hopman Legacy. Hopman Cup. [2012. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 29.)
  2. Important Dates in the Hopman Cup’s History. Hyundai Hopman Cup. [2011. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 29.)

Források

szerkesztés
  • Past Results – Hopman Cup. Hyundai Hopman Cup. [2012. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 14.) (A korábbi évek eredményeit a Results – Past Results menüpontban kell kiválasztani.)
  • Current Results. Hyundai Hopman Cup. [2012. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 14.) (Aktuális év eredményei.)