Holland labdarúgó-szuperkupa

évente megrendezett nemzeti labdarúgó-szuperkupa

A holland szuperkupa (jelenlegi nevén Johan Cruijff-kupa) a KNVB holland labdarúgó szövetség egyik kupája. Egy mérkőzésből áll, amit a nemzeti bajnokság (az Eredivsie) és a nemzeti kupa győztese vív egymás ellen. Ezt a mérkőzést nyaranta, az új szezon kezdete előtt egy-két héttel szokták megrendezni. Olyan esetben amikor mind a bajnokságot, mind a kupát ugyanaz a csapat nyeri meg akkor a Szuperkupában a bajnokság ezüstérmese a másik résztvevő.

Holland labdarúgó-szuperkupa
2022-es holland szuperkupa
Címvédő PSV Eindhoven
Legtöbb győzelem PSV Eindhoven (13 győzelem)
Adatok
SportágLabdarúgás
Résztvevők2
KontinensEurópa
Ország Hollandia
Alapítva1949
Eddigi események száma31
Utolsó esemény2022

Honlaphttp://home.knvb.nl/

Az első döntőt még 1949-ben rendezték meg de utána azonnal abba is hagyták ezen kupa megrendezését. Második alkalommal 1991-ben lett megrendezve. Ekkor a kupa fő támogatójának nevét viselte, így kapta meg a PTT Telecom-kupa nevet. Három évig viselte ezt a nevet, majd utána visszatértek a Szuperkupa névhez. Viszont ezt a nevet is nagyon rövid ideig - 2 évig - viselte mivel 1996-ban megváltoztatták. Ekkor a holland labdarúgás egyik legnagyobb alakjáról, Johan Cruijff-ről nevezték el a kupát és azóta is ezt a nevet használják.

Az 1949-ben megrendezett első kupadöntőt Nijmegenben rendezték meg. Utána négy alkalommal Rotterdamban is megtartották a döntőt, 1996 és 2016 között pedig mindig Amszterdamban rendezték meg. Viszont utána a holland szövetség változtatott a döntők helyszínén. A 2017-es döntővel kezdve ezek után mindig a bajnokcsapat stadionjában fogják lejátszani a szuperkupa döntőjét.

A szuperkupa története során eddig a PSV Eindhoven csapata a legsikeresebb, ők 13 alkalommal hódították el a tálat. Legtöbb alkalommal a PSV csapata küzdött a tálért, összesen 20 alkalommal.

Eddigi döntők szerkesztés

ÉvDátumNévHelyszínBajnokcsapatKupagyőztesVégeredmény
1949június 25.Nijmegen, Goffert stadionSVVQuick 18882 : 0 (0 : 0)
1991augusztus 14.PTT Telecom-kupa IRotterdam, De KuipPSV EindhovenFeyenoord0 : 1 (0 : 1)
1992augusztus 12.PTT Telecom-kupa IIRotterdam, De KuipPSV EindhovenFeyenoord1 : 0 (1 : 0)
1993augusztus 8.PTT Telecom-kupa IIIRotterdam, De KuipFeyenoordAFC Ajax0 : 4 (0 : 1)
1994augusztus 21.Szuperkupa IAmszterdam, Olimpiai StadionAFC AjaxFeyenoord3 : 0 (3 : 0)
1995augusztus 16.Szuperkupa IIRotterdam, De KuipAFC AjaxFeyenoord2 : 1 (1 : 1) (h.u.)
1996augusztus 18.Johan Cruijff-kupa IAmszterdam, Amsterdam ArenAAFC AjaxPSV Eindhoven0 : 3 (0 : 0)
1997augusztus 17.Johan Cruijff-kupa IIAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenRoda Kerkrade3 : 1 (1 : 0)
1998augusztus 16.Johan Cruijff-kupa IIIAmszterdam, Amsterdam ArenAAFC AjaxPSV Eindhoven 20 : 2 (0 : 1)
1999augusztus 8.Johan Cruijff-kupa IVAmszterdam, Amsterdam ArenAFeyenoordAFC Ajax3 : 2 (2 : 1)
2000augusztus 13.Johan Cruijff-kupa VAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenRoda Kerkrade2 : 0 (2 : 0)
2001augusztus 12.Johan Cruijff-kupa VIAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenTwente Enschede3 : 2 (2 : 1)
2002augusztus 11.Johan Cruijff-kupa VIIAmszterdam, Amsterdam ArenAAFC AjaxPSV Eindhoven 23 : 1 (1 : 1)
2003augusztus 10.Johan Cruijff-kupa VIIIAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenFC Utrecht3 : 1 (1 : 1)
2004augusztus 8.Johan Cruijff-kupa IXAmszterdam, Amsterdam ArenAAFC AjaxFC Utrecht2 : 4 (0 : 0)
2005augusztus 5.Johan Cruijff-kupa XAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenAFC Ajax 21 : 2 (0 : 0)
2006augusztus 13.Johan Cruijff-kupa XIAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenAFC Ajax1 : 3 (0 : 1)
2007augusztus 11.Johan Cruijff-kupa XIIAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenAFC Ajax0 : 1 (0 : 1)
2008augusztus 23.Johan Cruijff-kupa XIIIAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenFeyenoord2 : 0 (0 : 0)
2009július 25.Johan Cruijff-kupa XIVAmszterdam, Amsterdam ArenAAZ AlkmaarSC Heerenveen5 : 1 (3 : 0)
2010július 31.Johan Cruijff-kupa XVAmszterdam, Amsterdam ArenATwente EnschedeAFC Ajax1 : 0 (1 : 0)
2011július 30.Johan Cruijff-kupa XVIAmszterdam, Amsterdam ArenAAFC AjaxTwente Enschede1 : 2 (0 : 1)
2012augusztus 5.Johan Cruijff-kupa XVIIAmszterdam, Amsterdam ArenAAFC AjaxPSV Eindhoven2 : 4 (1 : 2)
2013július 27.Johan Cruijff-kupa XVIIIAmszterdam, Amsterdam ArenAAFC AjaxAZ Alkmaar3 : 2 (0 : 0) (h.u.)
2014augusztus 3.Johan Cruijff-kupa XIXAmszterdam, Amsterdam ArenAAFC AjaxPEC Zwolle0 : 1 (0 : 0)
2015augusztus 2.Johan Cruijff-kupa XXAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenFC Groningen3 : 0 (1 : 0)
2016július 31.Johan Cruijff-kupa XXIAmszterdam, Amsterdam ArenAPSV EindhovenFeyenoord1 : 0 (1 : 0)
2017augusztus 5.Johan Cruijff-kupa XXIIRotterdam, De KuipFeyenoordVitesse Arnhem1 : 1 (1 : 0) (büntetőkkel: 4:2)
2018augusztus 4.Johan Cruijff-kupa XXIIIEindhoven, Philips StadionPSV EindhovenFeyenoord0 : 0 (0 : 0) (büntetőkkel: 5:6)
2019július 27.Johan Cruijff-kupa XXIVAmszterdam, Johan Cruijff ArenaAFC AjaxPSV Eindhoven 22 : 0 (1 : 0)
2020A koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg a Szuperkupát
2021augusztus 7.Johan Cruijff-kupa XXVAmszterdam, Johan Cruijff ArenaAFC AjaxPSV Eindhoven 20 : 4 (0 : 2)
2022július 30.Johan Cruijff-kupa XXVIAmszterdam, Johan Cruijff ArenaAFC AjaxPSV Eindhoven3 : 5 (1 : 2)
2023augusztus 04.Johan Cruijff-kupa XXVIIAmszterdam, Johan Cruijff ArenaFeyenoordPSV Eindhoven

2 Ezen csapatok a bajnokság ezüstérmeseként vannak a szuperkupában mivel az ehhez tartozó szezonban a Holland-kupát is a bajnokcsapat nyerte meg.

Dicsőséglista szerkesztés

No.KlubcsapatRészvételGyőzelmekVereségekGyőztes évekVesztes évek
01.PSV Eindhoven201371992, 1996, 1997, 1998, 2000, 2001, 2003, 2008, 2012, 2015, 2016, 2021, 20221991, 2002, 2005, 2006, 2007, 2018, 2019
02.AFC Ajax199101993, 1994, 1995, 2002, 2005, 2006, 2007, 2013, 20191996, 1998, 1999, 2004, 2010, 2011, 2012, 2014, 2021, 2022
03.Feyenoord10461991, 1999, 2017, 20181992, 1993, 1994, 1995, 2008, 2016
04.Twente Enschede3212010, 20112001
05.FC Utrecht21120042003
06.AZ Alkmaar21120092013
07.PEC Zwolle1102014
08.SVV1101949
09.Roda Kerkrade2021997, 2000
10.Quick Nijmegen1011949
11.SC Heerenveen1012009
12.FC Groningen1012015
13.Vitesse Arnheim1012017

Leggyakoribb összecsapások szerkesztés

No.ÖsszecsapásokDöntők számaJelenlegi állásUtolsó közös döntő
01.AFC Ajax vs. PSV Eindhoven105ː52022
02.PSV Eindhoven vs. Feyenoord53ː2 a PSV javára2018
03.AFC Ajax vs. Feyenoord43ː1 az Ajax javára1999

Statisztika szerkesztés

utolsó változtatás: 2022-es döntő után

Legtöbb gólt szerző játékosok szerkesztés

No.JÁTÉKOS NEVEORSZÁGCSAPATDÖNTŐK SZÁMA *GÓLOK SZÁMA
01.Guus Til PSV Eindhoven13
02.Jari Litmanen AFC Ajax23
-Philip Cocu PSV Eindhoven23
-Jeremain Lens AZ Alkmaar23
-Luuk de Jong FC Twente / PSV Eindhoven23
06.Mateja Kežman PSV Eindhoven33
07.Noni Madueke PSV Eindhoven12
-Ola Toivonen PSV Eindhoven12
-Marc Degryse PSV Eindhoven12
-Rafael van der Vaart AFC Ajax12
-Hans Somers FC Utrecht12
12.Arnold Bruggink PSV Eindhoven22
-Patrick Kluivert AFC Ajax22
-Toby Alderweireld AFC Ajax22
-Wesley Sneijder AFC Ajax22

* A "Döntők száma" oszlop azt mutatja, hogy a játékos mennyi döntőben érte el góljai számát

Öngólok szerkesztés

No.JÁTÉKOS NEVEORSZÁGCSAPATDÖNTŐK SZÁMA*ÖNGÓLOK SZÁMA
01.Marcelo PSV Eindhoven11
02.Jeffrey Gouweleeuw AZ Alkmaar11

* A "Döntők száma" oszlop azt mutatja, hogy a játékos mennyi döntőben érte el góljai számát

Teljes góllövőlista szerkesztés

Íme a Holland Szuperkupa történetének eddigi összes góllövője.

A játékosnál azon csapatok vannak feltüntetve amelyekben gólt szerzett, döntők száma oszlopban pedig azon döntők találhatóak amelyeken a játékos gólt szerzett

További információk szerkesztés