Fiatal Zenészek Eurovíziója

A Fiatal Zenészek Eurovíziója (angolul: Eurovision Young Musicians, franciául: Eurovision des Jeunes Musiciens) egy kétévente megtartott hangverseny az Európai Műsorsugárzók Uniójának (angol nevének rövidítése, EBU) aktív tagállamai között. A fesztivál keretében minden részt vevő ország benevez egy fiatal zenészt, aki élő adásban előad egy zeneművet, majd szakmai zsűri eldönti, hogy ki lesz a győztes. Az országok az EBU-tag tévétársaságaikon keresztül szerepelnek (Magyarországon az MTVA tagja az EBU-nak), melyek feladata az országot képviselő zenész kiválasztása.

A 2008-as győztes, Dioniszíosz Grámmenosz Görögország képviseltében
Ha a következő versenyről szeretnél többet tudni, lásd: 2018-as Fiatal Zenészek Eurovíziója

A megmérettetést 1982-es kezdése óta minden második évben megtartották. Európa nagy részén közvetítik, elsősorban a részt vevő országok.

Testvérversenye a Fiatal Táncosok Eurovíziója.

Részvétel

szerkesztés

Alkalmas résztvevőknek a European Broadcasting Union aktív tagjai számítanak. Azok az aktív tagok, kiknek államai az Európai Sugárzási Területen (European Broadcasting Area) belülre esik, vagy akik tagjai az Európa Tanácsnak.Az Európai Sugárzási Területet a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (International Telecommunication Union) határozza meg.

Az aktív tagoknak olyan szervezetek számítanak, amelyek sugárzásai (elméletben) elérhetőek azon ország teljes lakosságának, ahol a központjuk van.

Megjegyzendő, hogy a részvételi alkalmasság nem függ Európán belüli földrajzi elhelyezkedéstől, a névben szereplő „Euro” ellenére, és nincs semmi köze az Európai Unióhoz.

  EBU-tagországok, amelyek már legalább egyszer részt vettek a versenyen
  EBU-tagországok, melyek még egyetlen alkalommal sem vettek részt a versenyen
  EBU-tagországok, melyek korábban más ország részeként vettek részt a versenyen, de független országként még nem

Eddig negyvenhárom ország szerepelt legalább egyszer. Ezek a következőek (az első részvétel éve szerint sorba rakva):

Az Európai Műsorsugárzók Uniójának tagállamai, melyek még egyszer sem vettek részt a versenyen:

Magyarok a Fiatal Zenészek Eurovízióján

szerkesztés
 Magyarország
Adatok
MűsorsugárzóDuna Média
Nemzeti válogatóVirtuózok (2016–2018)
Részvételek és eredmények
Részvételek5 (4 döntő)
Első részvétel1992
Legjobb eredmény3. (2014)
Legrosszabb eredményhelyezetlen
SablonWikidataSegítség

Magyarország eddig ötször szerepelt a versenyen, először 1992-ben. Az ötből négy versenyzőnk sikeresen kvalifikálta magát a döntőbe. Hazánk eddigi legjobb eredményét Devich Gergely érte el, aki a 3. helyen végzett Kölnben. Ez volt az eddigi egyetlen alkalom, amikor a Magyarország képviselője egy eurovíziós versenyen dobogós helyezést ért el. Így Devich Gergely az eddigi legsikeresebb magyar eurovíziós résztvevő.

Résztvevők

szerkesztés
ÉvZenészHangszerDöntős darab (Szerző)DöntőElődöntő
1992
Nem jutott be a döntőbe
Kiesett
1994Faragó MárkzongoraDanse Macabre (Liszt Ferenc)4–8.Továbbjutott
2000Rácz ÖdönnagybőgőGran fantasia sulla Lucia di Lammermoor per contrabasso ed orchestra (Giovanni Bottesini)4–8.Továbbjutott
2014Devich GergelycsellóAllegro appassionato Op.43 (Saint-Saëns)3.Automatikus döntős
2016Jakab Roland AttilahegedűZigeunerwisen op. 20, No. 1 (Pablo de Sarasate)4–11.Automatikus döntős
2018Bencze MátészaxofonConcerto da Camera for Saxophone (Jacques Ibert)3–6.Továbbjutott

A verseny szabályai

szerkesztés

A részt vevő országoknak számos szabályt be kell tartaniuk. Minden évben új változatot készítenek, amely egyértelműen meghatározza a határidőket. A legjelentősebb szabályok, melyek befolyásolják a verseny formátumát, valamelyest változtak az évek során, és itt ki vannak emelve.

A versenyzőkre vonatkozó szabályok

szerkesztés
  • A legidősebb versenyző 20 éves lehet. Alsó korhatár nincs.
  • Versenyző az lehet, aki az adott ország állampolgára vagy legalább két évig tartózkodott az országban.
  • Csak szólisták indulhatnak.
  • Hivatásos zenészek nem indulhatnak.
  • Az EBU nem korlátozza a versenyzők által előadott darabok szerzőinek nemzetiségét, az egyes közvetítők szabadon bevezethetnek ilyen korlátozásokat.

Az előadásra vonatkozó szabályok

szerkesztés
  • Az előadás a döntőben maximum öt perces lehet. (Az elődöntőben az időkorlát tizenöt perc.)
  • Az előadás nem hozhatja a versenyt rossz hírbe.

Szavazás

szerkesztés

A szavazási rendszer az évek folyamán szinte semmit sem változott. A volt zenészekből, karmesterekből, zeneszerzőkből álló szakmai zsűri a résztvevők produkcióját pontozza, majd az első 3 helyezettet díjazzák. (2012-ben az első 4 helyezettet díjazták.)

Győztesek

szerkesztés
A Fiatal Zenészek Eurovíziójának győzteseit ábrázoló térkép. A színek a győzelmek számát jelölik.
ÉvOrszágZenészHangszerDarab (Szerző)
1982 NémetországMarkus PawlikzongoraPiano Concerto No.1 (Felix Mendelssohn Bartholdy)
1984 HollandiaIsabelle van KeulenhegedűViolin concert no. 5 op. 37 (Henri Vieuxtemps)
1986 FranciaországSandrine LazarideszongoraPiano Concerto E flat (Liszt Ferenc)
1988 AusztriaJulian RachlinhegedűConcerto for violin and orchestra in d, op.22 (Henryk Wieniawski)
1990 HollandiaNiek van OosterumzongoraConcert for Piano and Orchestra a-minor op. 16, 1 Mov. (Edvard Grieg)
1992 LengyelországBartłomiej NiziołhegedűConcerto for Violin and Orchestra in D Major, Op. 77 (Johannes Brahms)
1994 Egyesült KirályságNatalie CleincsellóCello Concerto in E minor, op. 85, I. rész (Edward Elgar)
1996 NémetországJulia Fischerhegedű
1998 AusztriaLidia BaichhegedűViolin Concerto no. 5, 1st Mov. (Henri Vieuxtemps)
2000 LengyelországStanisław DrzewieckizongoraPiano Concerto in E minor, op. 11, 3rd movement (Frédéric Chopin)
2002 AusztriaDalibor KarvayhegedűCarmen Fantasy (Franz Waxman)
2004 AusztriaAlexandra SoummhegedűViolin Concerto No.1 (1st Movement) (Niccolò Paganini)
2006 SvédországAndreas BrantelidcsellóConcerto for Violoncello and Orchestra, 1st movement (Joseph Haydn)
2008 GörögországDioniszíosz GrámmenoszklarinétConcerto pour clarinette et orchestre, IV. rész (Jean Françaix)
2010 SzlovéniaEva-Nina KozmusfuvolaConcerto for flute, III. mov. Allego scherzando (Jacques Ibert)
2012 NorvégiaEivind Holtsmark RingstadbrácsaViola concerto, 2 & 3 mov. (János Viktor és Bartók Béla)
2014 AusztriaZiyu Hehegedű2. Violinkonzert (Bartók Béla)
2016 LengyelországŁukasz DyczkoszaxofonRhapsody pour Saxophone alto (André Waignein)
2018 OroszországIvan BesszonovzongoraPiano Concerto No 1, 3rd movement (Pjotr Csajkovszkij)
2020Elmaradt a Covid19-pandémia miatt
2022  CsehországDaniel MatejčahegedűViolin Concerto No. 1 3rd and 4th movements Cadenza, Allegro con brio – Presto (Dmitrij Sosztakovics)

Ausztria tartja a legtöbb győzelem rekordját, a versenyt eddig ötször nyerték meg, 2012-ben pedig második helyen végeztek. Ezzel Ausztria a legeredményesebb nemzet a verseny történetében. Norvégia és Finnország tartja a második és a harmadik helyek rekordját, eddig háromszor-egyszer végeztek a dobogó második illetve harmadik fokán.

Magyarország még nem rendelkezik győzelemmel. Legjobb szereplésünk 2014-ben volt, amikor a magyar csellista a harmadik helyen végzett.

Éremtáblázat

szerkesztés
Az osztrák Ziyu He, a 2014-es verseny győztese
HelyezésOrszág01 Arany02 Ezüst03 BronzÖsszesen
1.  Ausztria5117
2.  Lengyelország3003
3.  Németország2305
4.  Hollandia2002
5.  Norvégia1326
6.  Szlovénia1214
7.  Egyesült Királyság1124
8.  Csehország1102
8.  Franciaország1102
10.  Oroszország1045
11.  Svédország1012
12.  Görögország1001
13.  Finnország0314
14.  Svájc0112
15.  Horvátország0101
15.  Lettország0101
15.  Spanyolország0101
18.  Belgium0022
19.  Észtország0011
19.  Magyarország0011
19.  Olaszország0011
19.  Örményország0011
Összesen19181856

Rendezések

szerkesztés

A Fiatal Zenészek Eurovízióját rendező városok listája:

RendezésekOrszágVárosHelyszínÉv(ek)
6  AusztriaBécsMusikverein1990
Wiener Konzerhaus1998
Rathausplatz2006, 2008, 2010, 2012
3  NémetországBerlinKonzerthaus2002
KölnRoncalliplatz2014, 2016
2 SvájcGenfVictoria Hall1984
LuzernKKL Luzern2004
 Egyesült KirályságManchesterFree Trade Hall1982
EdinburghUsher Hall2018
1  DániaKoppenhágaRadiohusets Koncertsal1986
 HollandiaAmszterdamConcertgebouw1988
 BelgiumBrüsszelCirque Royal1992
 FranciaországMontpellierCorum2022
 LengyelországVarsóFilharmonia Narodowa1994
 PortugáliaLisszabonCentro Cultural de Belém1996
 NorvégiaBergenGrieghallen2000

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Eurovision Young Musicians című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

Külső hivatkozások

szerkesztés