Csondor Kata

magyar színésznő, énekesnő

Csondor Kata (Budapest, 1978. március 15. –) színésznő, szinkronszínész, Fonogram-díjra jelölt-Jazzy díjas énekesnő, dalszerző.

Csondor Kata
2016-ban
2016-ban
Született1978. március 15. (46 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaVáczi Ferenc
Foglalkozása
Színészi pályafutása
Aktív évek1989 – napjainkig
Tevékenységszínész
szinkronszínész
énekesnő
Díjai
Fonogram-díjra jelölt, Jazzy Jazz Dalverseny legjobb dalszöveg díja 2015

SablonWikidataSegítség

Gyermekkora óta szinkronizál. Egyik legismertebb szinkronszerepe Chloe Sullivan magyar hangja a Smallville című sorozatban. Az amerikai stáb őt választotta Scarlett Johansson és Britney Spears magyar hangjának. Kata énekel is.[1]2009 karácsonyán ő énekelte a nagy visszhangot kiváltó „Hóban ébred majd az ünnep, minden percben nevet ránk” című T-Mobile-os karácsonyi reklámfilmben szereplő dalt, melyet később közkívánatra teljes egészében elkészítettek. E karácsonyi dal szövegét Szabó Ágnes, a zenéjét Madarász Gábor szerezte. 2012-ben megjelent első lemeze „Hóban ébred...az ünnep dalai” címmel, mely felkerült a MAHASZ Top 40” listájára, majd 2013-ban Fonogram-díjra jelölték az „év hazai szórakoztató zenei albuma” kategóriájában. 2015-ben "Láss" című feldolgozás dala Jazzy díjat nyert. 2017-ben és 2021-ben is bekerült dalaival az Eurovíziós Dalfesztivál dalválasztója A Dal legjobbjai közé. 2020-ban Kökény Attila -val és Vastag Csaba -val feldolgozza a 10 éves “Hóban ébred” karácsonyi himnuszát. Kata Los Angeles-i legendákkal dolgozik. Bosszúállók című, Széki Attila Curtis-szel készített dalára felfigyelt a Los-Angeles-ben élő producer, zeneszerző Czomba Imre és Michael Jay-el, Dana Jon Chappelle-lel Grammy-dîj elkészítették az angol verziót.

Színházi szerepei szerkesztés

  • 1999: Új Színház, 'Szószátyárok' komédia
  • 1999: Új Színház, Doktor Faustus-Anchalti hercegnő
  • 1999: Angyal szállt le Babilonba

Szinkronszerepei szerkesztés

Filmek, sorozatok szerkesztés

CímSzereplőSzínész
200 szál cigiCindyKate Hudson
4400April SkourisNatasha Gregson Wagner
Addams Family – A galád családWednesday AdamsChristina Ricci
Álmok útjánLucyBritney Spears
Amerikai HamupipőkeCandace KarillaSarah Stouffer
Amerikai pite 2.NadiaShannon Elizabeth
AmikaMarie-ClaireVéronique Leysen
Ausztrál ExpresszHannah ScottPriscilla Weems
Baywatch HawaiiJenna AvidKrista Allen
Egy bébiszitter naplójaLynetteAlicia Keys
Bostoni halottkémekDetective Tallulah "Lu"SimmonsLeslie Bibb
BosszúállókNatasha Romanoff / Fekete ÖzvegyScarlett Johansson
Buffy, a vámpírok rémeKennedyIyari Limon
A bunyós csajDiana GuzmanMichelle Rodriguez
BűvöletSarah BaileyRobin Tunney
CarrieCarrie WhiteSissy Spacek
Csillagközi rombolóLt. Sharon 'Boomer' ValeriiGrace Park
Dawson és a haverokAndrea 'Andie' McPheeMeredith Monroe
EdJennifer YoungMarcy Harriell
Egyről a kettőreDana FosterStaci Keanan
Az elnöknőKelly LudlowEver Carradine
ElrabolvaAmandaKatie Cassidy
Első pillantásraGloriaVittoria Puccini
Első szerelemPriscila Luna GuerraArleth Terán
Emma I-IV.EmmaRomola Garai
EmpireSkye SummersAlicia Keys
FlörtNicolaNicole Kidman
Gagyi mami 3HaleyJessica Lucas
Glee – Sztárok leszünk!Quinn FabrayDianna Agron
The GospelRain WalkerTamyra Gray
A gödörLiz DunnThora Birch
HalálfutamElizabethNatalie Martinez
HamupipőkeHamupipőkeBrandy
HazatérésShelbyMischa Barton
HexGemmaZoe Tapper
High School MusicalKelsiOlesya Rulin
Hófehérke és a hét törpeHófehérke gyerekkéntNicola Stapleton
Az ifjú Indiana Jones kalandjaiSpohie?
JAG – Becsületbeli ügyekMattie Grace JohnsonHallee Hirsh
JumanjiSarah Whittle, fiatalonLaura Bell Bundy
Kalandos nyárManuelaManuela Lopez
Kaliforniába jöttemAshley BanksTatyana M. Ali
A KaptárRain OcampoMichelle Rodriguez
A Kaptár 3. – Teljes pusztulásClaireAli Larter
A Kaptár 4. – TúlvilágClaire RedfieldAli Larter
A katedrálisAlienaHayley Atwell
Kígyóhal-akcióJaggerJuliana Wimbles
KutyaszorítóbanCassBrandi Engel
Las VegasMary ConnellNikki Cox
A lemmingBénédicte GettyCharlotte Gainsbourg
LondonLondonJessica Biel
A másik Boleyn lányMary BoleynScarlett Johansson
Menekülés a JupiterrőlKumikoAnna Choy
Merlin kalandjaiMorgana Le FayKatie McGrath
A NarancsvidékMarissa CooperMischa Barton
Ne hagyj el!Julieta OlmedoAlejandra Barros
OdaátJo HarvelleAlona Tal
Az óceán lányaSallyanne TaylorOlivia Hiddlestone
OtthonunkLeah Patterson-BakerAda Nicodemou
Az öröm nyomábanJody BalabanLeelee Sobieski
ÖtösfogatJulia SalingerNeve Campbell
Őrült JohannaJohannaPilar López de Ayala
A pálmák árnyékaNikki BarnesTessa Thompson
A palota ékköveChoi (Csve) udvarhölgy견미리 (Gyeon Mi-ri)
Párizsi helyszínelőkNathalie GiesbertAurélie Bargeme
Példátlan példaképekBethElisabeth Banks
Penge – SzentháromságAbigail WhistlerJessica Biel
Point Pleasant – Titkok városaPaula HargroveCameron Richardson
PókercsajokElleChristina Morris
Power RangersTrini Kwan/The Yellow RangerThuy Trang
Ra.OneJenny NayarShahana Goswami
Rémálom az Elm utcábanTina GrayAmanda Wyss
Sex a neten (Middle men)Diana HarrisJacinda Barrett
SeherezádéMelek AtamanYeliz Akkaya
SmallvilleChloe SullivanAllison Mack
Szerelem és semmi másChantal RiberioAngelina Jolie
Szeretők és titkokMarta CastelliChristiane Filangieri
Szűzlányok ajándékaPampineaMischa Barton
A szívem érted RAPesSara JohnsonJulia Stiles
A szívem érted rapesSarah JohnsonJulia Stiles
Szívtipró gimiAnastasia 'Stassy' SumichTara Jakszewicz
Tarzan "2"Nicki PorterLeighton Meester
The invisible circusFaithCameron Diaz
Tinik, tenisz, szerelemTanis McTaggartAmanda Crew
Titkos küldetésJemma SnipeDeanna Burgess
Tolvajok városaKrista CoughlinBlake Lively
A tökéletes trükkJulia McCullough AngierPiper Perabo
Trónok harcaHomok TyeneRosabell Laurenti Sellers
Tru Calling – Az őrangyalLindsay WalkerA.J. Cook
Tuti gimiRachel GatinaDanneel Harris
Az ügyosztályStacy NewlandAmy Jo Johnson
ÜgyvédekLindsay Dole DonnelKelli Williams
Vasember 2.NatashaScarlett Johansson
Wolf LakeRuby Wilder/Ruby CatesMia Kirshner
Zorro a filmsorozat??
Zsaru az űrbőlJess BrownLeanne Wilson
A nőSamanthaScarlett Johansson
Amerika Kapitány: A tél katonájaNatasha RomanoffScarlett Johansson
A szürke ötven árnyalataKate KavanaghEloise Mumford
Nagyfater elszabadulShadiaZoey Deutch
Carter ügynökDottie UnderwoodBridget Regan
Las VegasMary ConnellNikki Cox

Rajzfilmek, animék szerkesztés

CímSzerepSzínész
ArthurFrancine Frensky
Az északi szél meséjeMarian
Barbie filmekBarbie
Csizmás Kandúr nyugatra megyAnnieKobato Kurumi
Fedőneve: PipőPipőSarah Michelle Gellar
Franklin másodikba megyHód
InuYashaEndzsuFumiko Orikasza
Jimmy Neutron kalandjaiLibby Fallfax
Kaleido StarAlice
Kicsi Elvis?
Maja, a méhecskeMaja
Maisie MacKenzie az edingburghi cicaMaisie MacKenzie
Mesék a hó alattDorottyaJiřina Bohdalová
Monte Cristo grófjaEugénie DanglarsNakamura Csie
NarutoHaruno Szakura (1. és 2. évad)Nakamura Csie
Pöttöm GeorgeBeckyBryn McAuley
Sailor Moon – Varázslatos ÁlmokCukino Uszagi (Holdtündér)Micuisi Kotono
Sharon naplójaMaria WongMarnie McPhail
Star Wars: A klónok háborújaPadmé AmidalaCatherine Taber
Szamuráj pizzacicákPolly Pepperoni
Totally Spies – Született kémekSam
Winx ClubFlora (Nickelodeon szinkron)Alejandra Reynoso
Yu Yu Hakusho – A szellemfiúKoto
Balto 2Aleu
Játsszunk a Szezám UtcábanPrairie DawnFran Brill

[2]

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

🔥 Top keywords: