Csillag Ádám

magyar dokumentumfilm-rendező, producer

Csillag Ádám (Budapest, 1954. szeptember 16. –) Balázs Béla-díjas magyar dokumentumfilm-rendező, producer.

Csillag Ádám
Csillag Ádám forgat a Szabadság téri közös éneklésen
Csillag Ádám forgat a Szabadság téri közös éneklésen
Született1954. szeptember 16. (69 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafilmrendező,
producer
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (1980–1984)
Kitüntetései

SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Apja Csillag Tamás író, édesanyja pedig irodalomtanár. Az Apáczai Csere János és a Táncsics Mihály Gimnáziumba járt.

1975 óta dolgozik a filmszakmában. Tizennégy magyar játékfilm forgatásán volt rendezőasszisztens.

1980-84 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Fábri Zoltán és Gábor Pál tanítványaként.

A Balázs Béla Stúdióban készítette első dokumentumfilmjét, a nagy visszhangot keltett „Dunaszaurusz”-t (1984-1988). A film a bős–nagymarosi vízlépcső történetét ábrázolja, megszólaltatva az elhallgattatott tudósokat, az illegalitásban szervezkedő környezetvédőket. A filmet azonnal betiltották.

CímSzerepÉvMűfaj
A szemtanúrendező2014dok. film
Magyar zuhanásrendező2011dok. film
Slágerfilmrendező2009dok. film
Ostrom alattrendező2008dok. film
A terror tererendező2006TV-film
Az asszony verve jórendező2006TV-film
Derékba törverendező2004dok. film
Kényre - kedvrerendező2004dok. film
Nincs kegyelem a földi pokolbanrendező2003dok. film
A megye árváirendező2002dok. film
A Mária Valéria híd újjáépítéserendező, író2001dok. film
Az ígéret földjénrendező2000dok. film
Expatok Magyarországonrendező2000dok. film
Hej Dunáról fúj a szélrendező2000dok. film
Mostohákrendező2000dok. film
Nevelőszülőkrendező2000dok. film
Régi idők mozisarendező2000dok. film
Úton-útszélenrendező2000dok. film
A Gundelrendező1999dok. film
Kenyérosztókrendező1999dok. film
Tokajirendező1999ism. terj. film
Gyermekek kereskedelmi szexuális kizsákmányolása Közép- és Kelet-Európábanrendező1998dok. film
A béke birodalmarendező1996dok. film
Gyermekbénulás I-III.rendező1996dok. film
Polio the Last Worldrendező, forgatókönyvíró1996dok. film
Dunatorzórendező1995dok. film
Gyermekbénulásrendező1995dok. film
Pitbulirendező1995dok. film
Lajos nővérrendező1992dok. film
Rekviem a kék Dunáértrendező1992dok. film
Szív utcarendező1991dok. film
Átváltozásrendező1989dok. film
Dunaszauruszrendező1988dok. film
In Linerendező1984kisjátékfilm
Mi szeretnék lennirendező1983kisjátékfilm
Táncolj velemrendező1982dok. film
Öngyilkosságrendező1981dok. film

Forrás: Port.hu[1]

Társadalmi tevékenység

szerkesztés

A Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége Dokumentumfilm Szekció vezetőségének tagja, a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége Etikai Bizottságának, és a Duna Kör Elnökségének tagja.

1986: a Kulturális Minisztérium Nívódíja – Mozgássérült gyerekek (Magyar Filmhíradó)
1990: Az Év Dokumentumfilmje, Magyar Film és Televízió Kritikusok Díja – Dunaszaurusz
1990: MTV Nívódíj – Bársonyos forradalom (MTV Panoráma)
1993: Legjobb Rendezés Díja, Magyar Filmszemle Dokumentum Kategória: Szív utca (Fórum Film Alapítvány, MTV Opál)
1993: Nagydíj, Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztivál, Sacile, Olaszország – Rekviem a kék Dunáért (Fórum Film Alapítvány, MTV Opál)
1994: Az Év Legjobb Dokumentumfilm Gyártója: MTV Opál
1997: Balázs Béla-díj
1998: A Zsűri Különdíja, a Legjobb Koprodukció, Prix Leonardo, International Film Festival, Parma, – Polio – (The Last Word; Csillag és Ádám Film Bt.)
1998: Bronze Plaque, Columbus International Film & Video Festival, -Polio- the Last Word (Csillag és Ádám Film Bt., Profilm Kft.)
1999: Bronze Plaque Award, National Educational Media Network, USA , -Polio- the Last Word (Csillag és Ádám Film Bt., Profilm Kft.)
2000: Finalist, Freddie Awards-InternationalHealth & Medical Film Competition-Polio- the Last Word (Csillag és Ádám Film Bt., Profilm Kft.)
2000: Award of UNA /United Nations Association/ Film Festival, Stanford University USA -Polio- the Last Word (Csillag és Ádám Film Bt., Profilm Kft.)
2001: Fődíj, Millenniumi Magyar Filmszemle, Dokumentum Kategória –Mostohák (Csillag és Ádám Film Bt., Profilm Kft.)
2002: Golden Oil Tree, Kalamata International Documentary Festival, Görögország. – Mostohák
2013: Alternatív Pulitzer-díj
2017: Radnóti Miklós antirasszista díj
2017: Ember Mária-díj[2]

Források

szerkesztés
  1. http://port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=269&i_topic_id=2&i_county_id=-1&i_city_id=-1 Csillag Ádám - Port.hu
  2. Átadták az Ember Mária-díjakat. [2017. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 19.)