Csiba László

(1952) magyar orvos, neurológus

Csiba László Mihály (Sajószentpéter, 1952. május 10. –) Széchenyi-díjas magyar orvos, neurológus, intézetvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Csiba László
Született1952. május 10. (72 éves)
Sajószentpéter
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása

SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Csiba László 1952-ben született Sajószentpéteren, ahol édesapja 47 évig dolgozott körzeti orvosként, hét testvére van. 1970-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, majd 1976-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát, azóta a Debreceni Egyetemen dolgozik. 1980-ban neurológiából, 1985-ben pszichiátriából szakvizsgázott.[1]

1981 és 1983 között a kölni Max Planck Intézetben, 1986-tól 1987-ig Japánban, 1991-ben fél évig pedig Toulouse-ban dolgozott vendégkutatóként. 1990-ben szerezte meg PhD-fokozatát, 1992-ben nevezték ki egyetemi tanárnak, 25 évig a debreceni Neurológiai Klinika vezetője volt.[2] 1999-ben az MTA doktora lett. 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Kutatási témája: agyi keringészavarok, állatkísérletes cerebralis ischemia modellek és neurosonológia.

Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a szélütés diagnosztikája és gyógyítása területén elért rendkívüli eredményei, különösen a stroke legjobb gyógyszeres kezelési módszere, a vénás vérrögoldás használatának fellendítését elősegítő ellátási modell kidolgozásában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként 2020-ban Széchenyi-díjban részesült.[3]

2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2022-ben rendes tagjává választották. Számtalan külföldi szaklap szerkesztőbizottsági tagja valamint magyar és nemzetközi orvosi szervezet és társaság tagja vagy elnöke.

Díjai szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Dr. Csiba László PhD. (magyar nyelven). Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő. (Hozzáférés: 2022. január 22.)
  2. Mindennap fontosnak lenni valakinek. Innotéka. (Hozzáférés: 2022. január 22.)
  3. Sajószentpéter. www.sajoszentpeter.hu. (Hozzáférés: 2022. január 22.)

Források szerkesztés