Budapest főpolgármestere

Budapest legfőbb vezetője 1990-től

Budapest főpolgármestere Budapest Fővárosnak a város lakossága által választott első számú vezetője, az önkormányzat hivatalának – a Főpolgármesteri Hivatalnak – irányítója 1990 óta.

1873 és 1945 között a főpolgármester a kormány képviselőjeként állt a fővárosi törvényhatóság (önkormányzat) élén, a vármegyékhez és a vidéki törvényhatósági jogú városokhoz kinevezett főispánokhoz hasonlóan. A fővárosi törvényhatóság első tisztviselője Budapest polgármestere volt.

A tisztség története 1873 és 1945 között

szerkesztés

Budapest főpolgármestere a főváros közigazgatásában hasonló hatáskört töltött be, mint a főispánok a vidéki törvényhatósági jogú városok tekintetében, tehát a kormány képviselője volt, és mint ilyen ellenőrzési joggal és közvetlen befolyással rendelkezett a városi önkormányzat fölött a város területére és lakosságára vonatkozó közigazgatási ügyekben. Emellett ő volt a városi önkormányzat legfontosabb testületeinek, így a törvényhatósági bizottságnak és a közigazgatási bizottságnak az elnöke is, és kinevezési és fegyelmi jogkört gyakorolt a város számos fontos tisztviselője felett. A város gyakorlati vezetését ugyanakkor nem ő, hanem Budapest polgármestere látta el, aki a törvényhatóság első tisztviselője volt.

A főpolgármestert eredetileg a király által a belügyminiszter előterjesztésére kijelölt három egyén közül a fő- és székváros törvényhatósági közgyűlése hat évre választotta. Állásának és hatáskörének általános szabályait az 1872. évi XXXVI. törvénycikk foglalta magában. 1930-tól a főpolgármestert a kormányzó nevezte ki és tetszés szerint el is mozdíthatta, egészen a nyilas hatalomátvételig. 1944. november 8-án, Szálasi Ferenc Mohay Gyulát nevezte ki főpolgármesternek, aki 1945. február 13-ig, Budapest elestéig töltötte be a tisztséget.

A tisztség a közigazgatási és önkormányzati rendszer átszervezésével 1945-ben megszűnt, szerepét részben a törvényhatósági bizottság által választott elnök vette át a tanácsrendszer bevezetéséig (1950). A törvényhatósági bizottság elnöke 1945-48 között (köztársasági elnökké választásáig) Szakasits Árpád volt, majd Köböl József.

A főpolgármesteri tisztség 1990-től

szerkesztés

A rendszerváltás után újra bevezették a főpolgármesteri tisztséget. Azóta azonban a főváros élén csak a főpolgármester áll, polgármesternek viszont a kerületek választott vezetőit nevezik.

A főpolgármesteri tisztség tartalmát tekintve tulajdonképpen közelebb áll a korábbi polgármesteréhez, amennyiben az önkormányzat első számú választott tisztségviselője és az önkormányzat hivatalának – a Főpolgármesteri Hivatalnak – irányítója, azonban magába olvasztotta az 1945 előtti főpolgármesteri tisztség önkormányzati elemeit is, így a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés elnöke és vezeti annak üléseit.

Ahogyan a Fővárosi Közgyűlés nincs a kerületi önkormányzatok fölé rendelve, ugyanúgy a főpolgármester sem felettese a kerületi polgármestereknek.

Főpolgármesterek listája

szerkesztés
FőpolgármesterHivatal kezdeteHivatal végePárt
A harmadik köztársaság főpolgármesterei
Demszky Gábor
(1952–)
1990. október 31.1994. december 11.SZDSZ
1994. december 11.1998. október 18.
1998. október 18.2002. október 20.
2002. október 20.2006. október 1.
2006. október 1.2010. október 3.SZDSZMSZP
Tarlós István
(1948–)
2010. október 3.2014. október 12.Független
(Fidesz–KDNP támogatással)
2014. október 12.2019. október 31.
Karácsony Gergely
(1975–)
2019. október 31.hivatalbanPárbeszéd
(MomentumDKMSZPLMP támogatással)


Főpolgármester-választások 1990-től

szerkesztés

Budapest főpolgármesterét 1990-ben a Fővárosi Közgyűlés választotta tagjai sorából, 1994-től kezdve a város választópolgárai közvetlenül választják. A választás szabályai azóta lényegében változatlanok, a választáson résztvevők számától függetlenül az a jelölt lesz a megválasztott, aki a legtöbb szavazatot kapja. A jelöléshez szükséges ajánlások száma 1994 és 2010 között a főváros választópolgárainak legalább 0,5%-a volt, 2010-től azonban 2%-nyi ajánlás szükséges.

A főpolgármestert 1990-ben még a 88 tagú Fővárosi Közgyűlés választotta meg. (A választók közvetlenül a Fővárosi Közgyűlés háromnegyedének összetételéről döntöttek, a további 22 tagot a kerületi képviselő-testületek delegálták, kerületenként egyet.) Ennek ellenére öt párt is megnevezett főpolgármester-jelöltet, akik a következők voltak: Demszky Gábor (SZDSZ), Barsiné Pataky Etelka (MDF), Ungár Klára (Fidesz), Rácz Sándor (FKGP) és Borbély Endre (MSZDP). E pártok fővárosi kampányukat is jelöltjükre építették. A közgyűlésbe végül bejutott pártok közül az MSZP nem nevezte meg jelöltjét.

Az első szabad önkormányzati választások nagyfokú érdektelenségben zajlottak, Budapesten az első fordulóban a választók 37,4%-a, míg a második fordulóban mindössze 34,9%-a vett részt. Az alacsony részvétel miatt az első forduló teljes egészében érvénytelen lett, ugyanis az érvényesség feltétele legalább 40%-os részvétel volt.

A második forduló eredményei alapján a Szabad Demokraták Szövetsége 25 mandátumot (34,68%), a Magyar Demokrata Fórum 20 mandátumot (27,35%), a Fiatal Demokraták Szövetsége 13 mandátumot (18,16%), a Magyar Szocialista Párt 5 mandátumot (7,25%), míg a Kereszténydemokrata Néppárt 3 mandátumot (4,95%) szerzett a listán kiosztott 66-ból. A kerületi delegáltak nagy része az SZDSZ és a FIDESZ megállapodásai alapján e két pártból került ki, így együtt biztos többséggel rendelkeztek a testületben. A két párt a főpolgármester személyéről is megegyezett, így a közgyűlés Demszky Gábort választotta Budapest 1945 utáni első főpolgármesterévé.

Demszky Gábor

1994. szeptember 30-án az MSZP–SZDSZ-koalíció – kétharmados parlamenti többségére támaszkodva – módosította az önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásáról szóló törvényt (1994. évi LXII. törvény). A módosítások nyomán egyfordulóssá vált az önkormányzati választás, a polgármestereket – beleértve Budapest főpolgármesterét is – azóta közvetlenül választják.

Jelölt neveJelölő szerv.Szavazatok számaSzavazatok aránya
Demszky GáborSzabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ)215 37436,28%
Latorcai JánosFidesz, MDF, KDNP168 73128,42%
Baráth EteleMagyar Szocialista Párt (MSZP)155 36526,17%
Szabó JánosFKGP-MIÉP33 6515,66%
Kollát PálMunkáspárt (MP)12 7672,15%
Magyar GyörgyKöztársaság Párt-Vállalkozók Pártja (KP-VP)7 7061,29%
Összesen593 5941100%

1Csak az érvényes szavazatok száma (jelölteknél szintén) – érvénytelen szavazatok száma: 6 888[1]

Jelölt neveJelölő szerv.Szavazatok számaSzavazatok aránya
Demszky GáborSzabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ)373 96958,22%
Latorcai JánosFidesz, MDF, MDNP, FKGP250 33538,97%
Kollát PálMunkáspárt (MP)18 0082,80%
Összesen642 3121100%

1Csak az érvényes szavazatok száma (jelölteknél szintén) – érvénytelen szavazatok száma: 9 527[2]

Jelölt neveJelölő szerv.Szavazatok számaSzavazatok aránya
Demszky GáborSzabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ)348 53446,70%
Schmitt PálFüggetlen (Fidesz-támogatással)267 56335,85%
Gy. Németh ErzsébetMagyar Szocialista Párt (MSZP)98 28913,17%
Csurka IstvánMagyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP)24 3413,26%
Droppa GyörgyÖsszefogás Magyarországért Centrum (Centrum)4 4040,59%
Karacs LajosnéMunkáspárt (MP)3 1210,42%
Összesen746 2521100%

1Csak az érvényes szavazatok száma (jelölteknél szintén) – érvénytelen szavazatok száma: 7 502[3]

Jelölt neveJelölő szerv.Szavazatok számaSzavazatok aránya
Demszky GáborSzabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) – Magyar Szocialista Párt (MSZP)362 28946,86%
Tarlós IstvánFüggetlen (Fidesz–KDNP-támogatással)349 41245,20%
Katona KálmánMagyar Demokrata Fórum (MDF)46 3676,00%
Zsinka LászlóMagyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP)10 7911,40%
Székely PéterMagyar Munkáspárt (MP)4 2120,54%
Összesen773 0711100%

1Csak az érvényes szavazatok száma (jelölteknél szintén). Érvénytelen szavazatok száma: 10 579[4]

Tarlós István
Jelölt neveJelölő szerv.Szavazatok számaSzavazatok aránya
Tarlós IstvánFideszKereszténydemokrata Néppárt (KDNP)321 90853,37%
Horváth CsabaMagyar Szocialista Párt (MSZP)177 78329,47%
Jávor BenedekLehet Más a Politika (LMP)59 6389,89%
Staudt GáborJobbik Magyarországért Mozgalom43 8397,27%
Összesen603 1681100%

1Csak az érvényes szavazatok száma (jelölteknél szintén). Érvénytelen szavazatok száma: 7 796[5]

Jelölt neveJelölő szerv.Szavazatok számaSzavazatok aránya
Tarlós IstvánFidesz-KDNP290 67549,06%
Bokros LajosMoMa (a DK, az Együtt és a budapesti MSZP támogatásával)213 55036,04%
Staudt GáborJobbik42 0937,1%
Csárdi AntalLMP33 6895,69%
Bodnár ZoltánMLP12 4612,1%
Összesen592 4681100%

1Csak az érvényes szavazatok száma (jelölteknél szintén). Érvénytelen szavazatok száma: 11 563[6]

Karácsony Gergely
Jelölt neveJelölő szerv.Szavazatok számaSzavazatok aránya
Karácsony GergelyMomentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MLP353 59350,86%
Tarlós IstvánFidesz-KDNP306 60844,1%
Puzsér RóbertFüggetlen (Állampolgárok a Centrumban Egyesület)30 9724,46%
Berki KrisztiánFüggetlen40450,58%
Összesen695 2181100%

1Csak az érvényes szavazatok száma (jelölteknél szintén). Érvénytelen szavazatok száma: 8388[7]

Jegyzetek

szerkesztés

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

🔥 Top keywords: