2015-ös GP2-szezon

11. GP2-szezon
2015-ös GP2-szezon
Előző: 2014-es GP2-szezon
Következő: 2016-os GP2-szezon
Egyéni világbajnok: BEL Stoffel Vandoorne341,5 pont
Konstruktőri világbajnok: FRA ART Grand Prix410 pont
Balról: King, Rossi és Evans a belgiumi sprintfutam után a dobogón


A 2015-ös GP2-szezon volt a sorozat történetének tizenegyedik évada. A pilóták között a brit Jolyon Palmer, a csapatok között a francia DAMS a címvédő.

Az új generációs autó bemutatkozását 2017-re halasztották azért, hogy az anyagi megterhelés ne növekedjen. Ettől az évtől kezdve viszont bevezetik a Formula–1-ben is ismert DRS rendszert, amelyet az F1-hez hasonló szabályok szerint lehet használni.[1]

Az egyéni bajnoki címet, a szezon során több rekordot megdöntő, vagy beállító, a Formula–1-es McLaren pártfogoltja, a másodéves belga Stoffel Vandoorne nyerte meg, míg a csapatoknak kiírt küzdelmet istállója, a francia ART Grand Prix zárta az élen.

A csapatok között két alakulatot érintett változás leginkább. A Caterham Racing a szezon végén távozott a szériából, s helyét a kanadai színekben versenyző Status Grand Prix vette át. A Russian Time pedig megszakította az ISport International istállóval való fennállását, és a Virtousi Racinggel kötött megállapodást.[2][3]

Előszezoni tesztek

szerkesztés

A szezont megelőzően két, háromnapos tesztet tartottak Abu-Dhabiban és Bahreinben. Mivel a tesztek délelőtti és délutáni szakaszból álltak, ezért a körszámnál az első szám a délelőtt, a második a délután teljesített köröket jelenti. Vastaggal azt a körszámot jelenítjük meg, mely szekció során a pilóta elért a feltüntetett köridőt.

DátumHelyszínPályaLeggyorsabb versenyzőCsapatIdőKör
Március 9. Abu-Dzabi, Egyesült Arab EmírségekYas Marina Circuit Pierre Gasly DAMS1:48.89712+23[4]
Március 10. Alex Lynn DAMS1:49.64827+27[5]
Március 11. Richie Stanaway Status Grand Prix1:48.44128+24[6]
Április 1. Manáma, BahreinBahrain International Circuit Jordan King Racing Engineering1:41.49416+20[7]
Április 2. Macusita Nobuharu ART Grand Prix1:40.19114+31[8]
Április 3. Pierre Gasly DAMS1:39.63221+28[9]

Utószezoni teszt

szerkesztés

Az edzéseket két részletben, délelőtt és délután tartották. A kiemelt körszám azt jelzi, hogy a pilóta délelőtt vagy délután érte-e el a jelzett köridőt. A háromnapos teszten részt vett a 2016-os szezontól csatlakozó Prema Powerteam is.[10]

DátumHelyszínPályaLeggyorsabb versenyzőCsapatIdőKör
December 2. Abu-Dzabi, Egyesült Arab EmírségekYas Marina Circuit Macusita Nobuharu ART Grand Prix1:47.90325+29[11]
December 3. Nicholas Latifi DAMS1:47,86035+27[12]
December 4. Macusita Nobuharu ART Grand Prix1:48.31334+35[13]

Csapatok és versenyzők

szerkesztés
CsapatRajtszámVersenyzőVersenyek
DAMS[14]1 Pierre Gasly[15]Mind
2 Alex Lynn[15]Mind
Carlin[14]3 Julián Leal[16]1–8
Dean Stoneman[17]9–11
4 Marco Sørensen[18]1–4
Johnny Cecotto, Jr.[19]5
Sean Gelael[20]6–7, 9–11
Jann Mardenborough[21]8
ART Grand Prix[14]5 Stoffel Vandoorne[16]Mind
6 Macusita Nobuharu[22]Mind
Racing Engineering[14]7 Jordan King[23]Mind
8 Alexander Rossi[24]Mind
Russian Time[14]9 Mitch Evans[24]Mind
10 Artyom Markelov[24]Mind
Trident[14]11 Raffaele Marciello[25]Mind
12 René Binder[24]1–6
Gustav Malja[26]7
Johnny Cecotto, Jr.[27]8–9
Daniël de Jong[28]10–11
Campos Racing[14]14 Arthur Pic[16]Mind
15 Rio Haryanto[29]Mind
MP Motorsport[14]16 Sergio Canamasas[30]1–3
Oliver Rowland[31]5, 7
Nicholas Latifi[32]6, 9–11
Meindert van Buuren[27]8
17 Daniël de Jong[30]1–7
René Binder[27]8–11
Rapax[14]18 Szergej Szirotkin[33]Mind
19 Robert Vișoiu[34]1–9
Gustav Malja[35]10–11
Arden International[14]20 André Negrão[24]Mind
21 Norman Nato[36]Mind
Status Grand Prix[37]22 Marlon Stöckinger[34]Mind
23 Richie Stanaway[30]1–9
Oliver Rowland[38]10–11
Hilmer Motorsport[14][N 1]24 Nick Yelloly[40]2–7
Simon Trummer[27]8
25 Johnny Cecotto Jr.[40]2–3
Simon Trummer[41]4
Jon Lancaster[31]5
Sergio Canamasas[42]6
Lazarus[14]
Daiko Team Lazarus[43]
26 Nathanaël Berthon[24]1–7, 9–11
Patric Niederhauser[27]8
27 Zoël Amberg[34]1–4
Sergio Canamasas[44]5, 7–11
Notes
  1. Franz Hilmer csapatfőnök nem sokkal a szezonnyitó előtt bejelentette, hogy csapata távol marad a versenyhétvégétől, mert nem találtak megfelelő financiális háttérrel rendelkező versenyzőket.[39]

Versenynaptár

szerkesztés

A 2015-ös versenynaptár első változatát 2014 decemberében adták ki, amelyben az elmúlt évhez képest nem történt változás. A német nagydíj helyszíne körül azonban bizonytalanság adódott.[45] Miután az ez évi Formula–1-es versenynaptárból törölték Németországot, a széria is jelezte, hogy nem látogat el az országba. Bruno Michel, a GP2 és a GP3 vezetője nem sokkal később arról beszélt, hogy lehetségesnek tartja egy, a Formula–1től független versenyhétvége megrendezését is, ahogyan ez már fordult elő korábban a széria történetében. Leszögezte azt is, hogy ha Európában sikerül új versenyhelyszínt találni, akkor maradhat az eredetileg Németországra szabott időpont (július 18-19.), ha Európán kívüli versenypálya kerül be utólag a naptárba, akkor más időpontot kell találni.[46] Május közepén olyan feltételezés látott napvilágot, mely szerint november 20-án és 21-én kerülne megrendezésre Bahreinben a kimaradó futam, a szezonzáró abu-dzabi nagydíj előtt egy héttel, a Hosszútávú Világbajnokság szezonzárójának betétfutamaként.[47] Július végén bejelentették, hogy a feltételezések igazak, a sorozat első alkalommal lesz a Hosszútávú Világbajnokság betétfutama.[48]

VersenyPálya/HelyszínOrszágPályarajzDátum
1V1Bahrain International Circuit, Manáma Bahrein Április 18.
V2Április 19.
2V1Circuit de Catalunya, Montmeló Spanyolország Május 9.
V2Május 10.
3V1Circuit de Monaco, Monte-Carlo Monaco Május 22.
V2Május 23.
4V1Red Bull Ring, Spielberg Ausztria Június 20.
V2Június 21.
5V1Silverstone Circuit Egyesült Királyság Július 4.
V2Július 5.
6V1Hungaroring, Mogyoród Magyarország Július 25.
V2Július 26.
7V1Circuit de Spa-Francorchamps Belgium Augusztus 22.
V2Augusztus 23.
8V1Autodromo Nazionale di Monza Olaszország Szeptember 5.
V2Szeptember 6.
9V1Sochi International Street Circuit, Szocsi Oroszország Október 10.
V2Október 11.
10V1Bahrain International Circuit, Manáma Bahrein November 20.
V2November 21.
11V1Yas Marina Circuit, Abu-Dzabi Egyesült Arab Emírségek November 28.
V2November 29.

Eredmények

szerkesztés
VersenyPályaPole-pozícióLeggyorsabb körGyőztes versenyzőGyőztes csapatÖsszefoglaló
1V1 Bahrain International Circuit Stoffel Vandoorne Stoffel Vandoorne Stoffel Vandoorne ART Grand PrixÖsszefoglaló
V2 Macusita Nobuharu Rio Haryanto Campos Racing
2V1 Circuit de Catalunya Stoffel Vandoorne Mitch Evans Stoffel Vandoorne ART Grand PrixÖsszefoglaló
V2 Stoffel Vandoorne Alex Lynn DAMS
3V1 Circuit de Monaco Alexander Rossi Nick Yelloly Stoffel Vandoorne ART Grand PrixÖsszefoglaló
V2 Stoffel Vandoorne Richie Stanaway Status Grand Prix
4V1 Red Bull Ring Stoffel Vandoorne Alex Lynn Stoffel Vandoorne ART Grand PrixÖsszefoglaló
V2 Jordan King Rio Haryanto Campos Racing
5V1 Silverstone Circuit Szergej Szirotkin Szergej Szirotkin Szergej Szirotkin RapaxÖsszefoglaló
V2 Rio Haryanto Rio Haryanto Campos Racing
6V1 Hungaroring Alex Lynn Robert Vișoiu Alex Lynn DAMSÖsszefoglaló
V2 Stoffel Vandoorne Macusita Nobuharu ART Grand Prix
7V1 Circuit de Spa-Francorchamps Stoffel Vandoorne Mitch Evans Stoffel Vandoorne ART Grand PrixÖsszefoglaló
V2 Stoffel Vandoorne Alexander Rossi Racing Engineering
8V1 Autodromo Nazionale di Monza Pierre Gasly Norman Nato Alexander Rossi Racing EngineeringÖsszefoglaló
V2 Alex Lynn Mitch Evans Russian Time
9V1[N 1] Sochi International Street Circuit Alex Lynn Stoffel Vandoorne Alexander Rossi Racing EngineeringÖsszefoglaló
V2 Pierre Gasly Richie Stanaway Status Grand Prix
10V1 Bahrain International Circuit Pierre Gasly Stoffel Vandoorne Stoffel Vandoorne ART Grand PrixÖsszefoglaló
V2 Alex Lynn Mitch Evans Russian Time
11V1 Yas Marina Circuit Pierre Gasly Nathanaël Berthon Stoffel Vandoorne ART Grand PrixÖsszefoglaló
V2[N 2]Törölve
Notes
  1. Az eredetileg kiírt 28 körös versenytávot 15 körösre csökkentették, mivel egy balesetet követően elhúzódott a piros zászlós szakasz. Ennek következtében a futamon az eredeti pontok felét osztották ki.[49]
  2. Egy rajt utáni balesetet követően piros zászlót rendelt el a versenyigazgatóság, majd ennek elhúzódása miatt már nem indították újra a futamot. A teljesített egy kör miatt töröltnek nyilvánították a versenyt.[50]

A bajnokság végeredménye

szerkesztés
Főversenyen szerezhető pontok
Helyezés 1.  2.  3.  4.  5.  6.  7.  8.  9.  10.  Pole  LK 
Pontok25181512108642142
Sprintversenyen szerezhető pontok
Helyezés 1.  2.  3.  4.  5.  6.  7.  8.  LK 
Pontok151210864212

Versenyzők

szerkesztés
HelyezésVersenyzőBHR
ESP
MON
AUT
GBR
HUN
BEL
ITA
RUS
BHR2
ABU
Pont
FSFSFSFSFSFSFSFSFSFSFS
1 Stoffel Vandoorne121218123952142334121T341.5
2 Alexander Rossi34342768241219611Ki161894T181.5
3 Szergej Szirotkin121416105324183396Ki54215413T139
4 Rio Haryanto214616Ki71814513101311527187T138
5 Mitch Evans6172NiKiNi105Ki2017225331118313T135
6 Alex Lynn19155113113205619118Ki10Ki10838T110
7 Raffaele MarcielloKi206178215106274141215763452T110
8 Pierre GaslyKi22731410136432819KiKi1225675T110
9 Macusita Nobuharu        1061118Ki1943Ki1981Ki15Ki151072Ki11T68.5
10 Richie Stanaway15111019712315Ki1321131813447160
11 Arthur PicKi109846911141613102Ki72813101617T60
12 Jordan King4914119Ki12722†10612828KiKi15966T60
13 Artem Markelov1312125Ki145Kiz2114221835514Ki12158KiT48
14 Julián Leal85Ki16651422912161541112938
15 Sergio Canamasas14Ki1315341524Ki16129116Ki17121712T27
16 Nathanaël Berthon7320121715Ki17Ki21141177141911Ki10T27
17 Robert Vișoiu571823151311912119715169Ki171820
18 Norman NatoKi1687182120131823116Ki206Ki1292410KiT20
19 Nick YellolyKi141098Ki75Ki17Ki1719
20 André Negrão9823†21211716212015202120141418151117209T5
21 Oliver Rowland107HnKi22Ki15T3
22 René Binder17Ki22Ki111617141718232410816Ki20Ki14T2
23 Daniël de Jong1813159121221121126†10KiKiNi1914KiT1
24 Dean Stoneman9162112KiT1
25 Gustav Malja1018161316T1
26 Marlon Stöckinger1119Ki2019181919192219231719Ki19KiKi131918T0
27 Nicholas Latifi151418141411KiT0
28 Johnny Cecotto, Jr.21Ki20Ki132518131322†0
29 Zoël Amberg1618171322KiNiNiNiNi0
30 Sean Gelael1820202119202315KiT0
31 Simon Trummer221816160
32 Jon Lancaster16170
33 Marco SørensenKi211922Ki2018160
34 Patric Niederhauser17170
35 Jann Mardenborough19200
 — Meindert van BuurenKiNI0
HelyezésVersenyzőFSFSFSFSFSFSFSFSFSFSFSPont
BHR
ESP
MON
AUT
GBR
HUN
BEL
ITA
RUS
BHR2
ABU
SzínEredmény
AranyGyőztes
Ezüst2. helyezett
Bronz3. helyezett
ZöldPontot szerzett
KékPont nélkül vagy helyezetlenül ért célba (nc, hn)
LilaNem ért célba (ret, ki)
PirosNem kvalifikálta magát (dnq, nk)
Nem előkvalifikálta magát (dnpq, nek)
FeketeDiszkvalifikálták (dsq, kiz)
SzürkeEltiltott, más pilóta versenyzett helyette (et)
FehérNem indult (dns, ni)
VilágoskékPénteki tesztpilóta (td, tp)
ÜresVisszalépett (vi)
Nem gyakorolt (dnp, ne)
Beteg vagy sérült volt (inj, bet, sér, EÜ)
Kizárt (ex, kiz)
Nem érkezett meg (dna, nj)
Törölt futam (T)

Félkövér – Pole-pozíció
Dölt – Leggyorsabb kör

Megjegyzés:

  • † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

Konstruktőrök

szerkesztés
Poz.CsapatRajt.BHR
ESP
MON
AUT
GBR
HUN
BEL
ITA
RUS
BHR2
ABU
Pontok
FSFSFSFSFSFSFSFSFSFSFS
1 ART Grand Prix5121218123952142334121T410
61061118Ki1943Ki1981Ki15Ki151072Ki11T
2 Racing Engineering74914119Ki12722†10612828KiKi15966T241.5
834342768241219611Ki161894T
3 DAMS1Ki22731410136432819KiKi1225675T220
219155113113205619118Ki10Ki10838T
4 Campos Racing14Ki109846911141613102Ki72813101617T198
15214616Ki71814513101311527187T
5 Russian Time96172NiKiNi105Ki2017225331118313T183
101312125Ki145Kiz2114221835514Ki12158KiT
6 Rapax18121416105324183396Ki54215414T159
19571823151311912119715169Ki1718161316t
7 Trident11Ki206178215106274141215763452T111
1217Ki22Ki1116171417182324101818131322†1914KiT
8 Status Grand Prix221119Ki2019181919192219231719Ki19KiKi131918T60
2315111019712315Ki1321131813447122Ki16T
9 Carlin385Ki1665142291216154111299162112KiT39
4Ki211922Ki201816132518202021192019202315KiT
10
Lazarus
Daiko Team Lazarus      
267320121715Ki17Ki211411771717141911Ki10T31
271618171322KiNiNi1524NiNi129116Ki17121712T
11 MP Motorsport1614Ki1315341071514HnKiKiNi18141411KiT29
171813159121221121126†10KiKiNi10816Ki20Ki14T
12 Arden International209823†21211716212015202116141418151117209T25
21Ki168718Ki20131823116Ki206Ki1292410KiT
13 Hilmer Motorsport24Ki141098Ki75Ki17Ki17161619
2521Ki20Ki22181617Ki16
Poz.CsapatRajt.BHR
ESP
MON
AUT
GBR
HUN
BEL
ITA
RUS
BHR2
ABU
Pontok

Megjegyzés:

  • † — Nem ért célba, de teljesítette a verseny 90%-át, így értékelték.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. Hivatalos: 2015-től a GP2-ben is lesz DRS”, GP2 Series, gp-live.hu, 2014. szeptember 17.. [2015. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. április 4.) 
  2. Status Grand Prix takeover Caterham Racing and joins GP2 Series”, GP2 Series, GP2 Motorsport Limited, 2014. október 17. (Hozzáférés: 2015. december 1.) (angol nyelvű) 
  3. Allen, Peter. „Russian Time retains Evans and Markelov, brings in Virtuosi”, Paddock Scout, 2015. február 20.. [2015. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. december 1.) (angol nyelvű) 
  4. Pierre Gasly tops Day 1 at Yas Marina”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. március 9. (Hozzáférés: 2015. március 12.) (angol nyelvű) 
  5. Alex Lynn quickest on Day 2”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. március 10. (Hozzáférés: 2015. március 12.) (angol nyelvű) 
  6. Richie Stanaway quickest at Yas Marina”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. március 11. (Hozzáférés: 2015. március 12.) (angol nyelvű) 
  7. Jordan King quickest in Day 1”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. április 1. (Hozzáférés: 2015. április 1.) (angol nyelvű) 
  8. Nobuharu Matsushita tops Day 2”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. április 2. (Hozzáférés: 2015. április 2.) (angol nyelvű) 
  9. Pierre Gasly tops Day 3”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. április 3. (Hozzáférés: 2015. április 3.) (angol nyelvű) 
  10. Wehrlein GP2-es, Alesi GP3-as autót tesztel”, Dezső Attila, 2015. december 1. (Hozzáférés: 2015. december 2.) 
  11. Matsushita tops Day 1”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. december 2. (Hozzáférés: 2015. december 2.) (angol nyelvű) 
  12. Latifi quickest on day 2”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. december 3. (Hozzáférés: 2015. december 3.) (angol nyelvű) 
  13. Matsushita ends on top”, GP2 Series, gp2series.com, 2015. december 4. (Hozzáférés: 2015. december 4.) (angol nyelvű) 
  14. a b c d e f g h i j k l GP2 Series announce teams for 2014-16”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2013. október 15. (Hozzáférés: 2015. január 24.) (angol nyelvű) 
  15. a b GP2: Csapattárs lesz a Red Bull két fiatalja”, Strommer Benjamin, formula.hu, 2015. január 8. (Hozzáférés: 2015. január 24.) 
  16. a b c Vandoorne egyetlen céllal marad a GP2-ben”, Strommer Benjamin, formula.hu, 2015. január 15. (Hozzáférés: 2015. január 24.) 
  17. Előrelép a rákból visszatérő F2-es bajnok”, Gellérfi Gergő, formula.hu, 2015. október 5. (Hozzáférés: 2015. október 5.) 
  18. GP2: Sorensen a Carlinnél kötött ki!”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2015. január 29.. [2015. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. február 7.) 
  19. Cecotto joins Leal at Silverstone”, GP2 Series, GP2 Motorsport Limited, 2015. július 1. (Hozzáférés: 2015. július 4.) (angol nyelvű) 
  20. Gelael joins Carlin”, GP2 Series, GP2 Motorsport Limited, 2015. július 17. (Hozzáférés: 2015. július 26.) (angol nyelvű) 
  21. Gamer turned racer Jann Mardenborough to make GP2 debut at Monza”, William Esler, SkySports, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.) (angol nyelvű) 
  22. A Honda is keresi F1-es utánpótlását”, Strommer Benjamin, formula.hu, 2015. február 13. (Hozzáférés: 2015. február 13.) 
  23. "Nehézsúlyú" üzletemberek állhatnak a Manor mögé”, Origo, gphirek.hu, 2015. február 5. (Hozzáférés: 2015. február 7.) 
  24. a b c d e f GP2: Újbb nevekkel bővült a rajtrács”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2015. február 28.. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. március 1.) 
  25. Ferrari, Sauber és GP2 egyszerre, ki az?”, Strommer Benjamin, formula.hu, 2015. január 24. (Hozzáférés: 2015. január 24.) 
  26. FR3.5 racers Malja and Visser to race in GP2 and GP3 at Spa”, GP2 News, autosport.com, 2015. augusztus 19. (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.) (angol nyelvű) 
  27. a b c d e Allen, Peter: Van Buuren to make GP2 debut, Cecotto, Binder and Trummer back (angol nyelven). PaddockScout, 2015. szeptember 3. [2015. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 4.)
  28. Daniel De Jong to return to GP2 with Trident in Bahrain”, Autosport.com, Aaron Rook, 2015. november 17. (Hozzáférés: 2015. november 18.) (angol nyelvű) 
  29. Rio Haryanto joins Campos Racing for 2015 GP2 Series season”, GP2Series, gp2series.com, 2015. február 6. (Hozzáférés: 2015. február 13.) (angol nyelvű) 
  30. a b c Gp2 híreink – Canamasas az Mp-nél folytatja!”, Tóth Krisztián Márk, rvo.hu, 2015. április 15.. [2015. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. január 16.) 
  31. a b Geoni, Filiberto: Rowland and Lancaster join the grid for Silverstone (angol nyelven). GP2 Fanatic, 2015. július 2. [2015. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 4.)
  32. Latifi signs deal with MP Motorsport”, GP2 Series, GP2 Motorsport Limited, 2015. július 22. (Hozzáférés: 2015. július 26.) (angol nyelvű) 
  33. Volt Sauber-tesztelő a GP2-ben”, Dezső Attila, formula.hu, 2015. február 17. (Hozzáférés: 2015. február 19.) 
  34. a b c GP2 2015 Ki kicsoda a 2015-ös rajtracson?”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2015. április 6.. [2015. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. április 16.) 
  35. Gustav Malja To Replace Injured Robert Visoiu”, GP2 Series, GP2 Motorsport Limited, 2015. november 16. (Hozzáférés: 2015. november 18.) (angol nyelvű) 
  36. GP2: Norman Nato az Arden Internationalhez csatlakozott”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2015. január 30.. [2015. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. február 7.) 
  37. Status Grand Prix takeover Caterham Racing and joins GP2 Series”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2014. október 17. (Hozzáférés: 2015. január 24.) (angol nyelvű) 
  38. Oliver Rowland to race for Status Grand Prix”, GP2 Series, GP2 Motorsport Limited, 2015. november 9. (Hozzáférés: 2015. november 18.) (angol nyelvű) 
  39. A Hilmer kihagyja a bahreini szezonnyitót”, Gyimesi Brigitta, mcsatorna.hu, 2015. április 16.. [2015. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. április 16.) 
  40. a b GP2: Hilmer returns with Yelloly and Cecotto”, crash.net, Crash.net, 2015. május 7.. [2015. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. május 14.) (angol nyelvű) 
  41. Trummer joins Hilmer Motorsport at the Red Bull Ring”, GP2 Series, GP2 Motorsport Limited, 2015. június 18. (Hozzáférés: 2015. június 22.) 
  42. Elizalde, Pablo: Canamasas switches to Hilmer for Hungary (angol nyelven). motorsport.com, 2015. július 23. [2015. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 26.)
  43. 2015 Round 4 Preview”, GP2 Series, GP2 Motorsport Limited, 2015. június 18. (Hozzáférés: 2015. június 22.) (angol nyelvű) „Lazarus neve ezúttal “Daiko Team Lazarus”.” 
  44. Geoni, Filiberto: Canamasas replaces Amberg at Lazarus (angol nyelven). GP2 Fanatic, 2015. július 2. [2015. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 4.)
  45. 11 helyszínből áll a GP2 versenynaptára”, Bognár Viktor, formula.hu, 2014. december 10. (Hozzáférés: 2015. március 5.) 
  46. GP2-es forduló az F1-től függetlenül?”, Strommer Benjamin, formula.hu, 2015. április 28. (Hozzáférés: 2015. április 30.) 
  47. A GP2 és a GP3 Bahreinbe készül”, Szabó Bence, mcsatorna.hu, 2015. május 22.. [2015. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. május 29.) 
  48. Különös évközi változás a GP2 naptárában”, Bognár Viktor, formula.hu, 2015. július 30. (Hozzáférés: 2015. július 30.) 
  49. GP2: Vandoorne bajnokká avanzsált Szocsiban”, Kovács Noémi, vaol.hu, 2015. október 12.. [2015. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. november 29.) 
  50. Fél körig sem tartott a GP2 szezonzárója”, Bognár Viktor, formula.hu, 2015. november 29. (Hozzáférés: 2015. november 29.) 

Külső hivatkozások

szerkesztés