Magyarországi országgyűlési választások a dualizmus korában

(1905-ös választások szócikkből átirányítva)

A dualizmus korában (1867–1918) a választásokat először az 1848. évi V., majd az 1874. évi XXXIII. törvénycikk szabályozta, utóbbi szigorította a vagyoni cenzust, megerősítette a szavazás teljesen nyílt voltát, valamint bevezette a képviselőállítás azonnali lehetőségét, valamint az országgyűlés létszámát 413 főben határozta meg.

Az 1913. évi XIV. törvénycikk nyílt szavazást rendelt el, és vagyoni és műveltségi cenzushoz kötötte a szavazójogot. A választások mindvégig nyílt szavazásos rendszerben zajlottak, általános és titkos, a nőkre is kiterjedő választójogot elsőként a Károlyi Mihály-kormány vezetett be 1918-ban. Eszerint minden, bármelyik hazai nyelven írni-olvasni tudó 21 éven felüli férfi és 24 éven felüli nő szavazati jogot kapott. Ezt később többször átalakították, szűkítették (pl. korhatár-emeléssel), illetve részben újból bevezették a nyílt szavazás rendszerét.

A magyar országgyűlés hivatalosan 1865. december 11-e óta ülésezik folyamatosan, a mai napig.

Sándor utcai képviselőház
Választókerületek 1893-ban


Választási eredmények

szerkesztés
Kollár Antal, esztergomi polgármester országgyűlési választási plakátja 1869-ből

Az 1869-es választások március 9. és 13-a között zajlottak. Tétje nem kevesebb, mint a két évvel korábban, 1867-ben megszületett kiegyezés, azaz az a dualizmus, az Osztrák–Magyar Monarchia születésének legitimálása volt.

A képviselői helyekért három párt indult; a kiegyezés pártiak (és egyben kiharcolói) a Deák-párt, a kiegyezés ellenzői vérmérséklettől függően (részleges, avagy teljes elutasítás) a Balközép Párt vagy a Szélsőbal (1870-től 1848-as Párt) színeiben mérettették meg magukat. Bár országos szinten (legalább ez a) három párt létezett, a választás mégis a Deák-párt és a mérsékelt ellenzéki Balközép Párt között zajlott le és Deákék abszolút győzelmével zárult (a mandátumok 55,95%-át zsebelték be).

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Deák-párt23555,95%kormánypárt
Balközép Párt11627,62%ellenzék
Szélsőbal409,52%ellenzék
kormánypárti nemzetiségi296,90%kormánypárt
Összesen420100%

A választásokat június 12-e és július 9-e között rendezték meg.

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Deák-párt24557,38%kormánypárt
Balközép Párt11627,17%ellenzék
Országos 1848-as Párt (Szélsőbal)388,9%ellenzék
pártonkívüli, nemzetiségi286,55%független
Összesen427100%

A választásokat július 1-je és augusztus 18-a között rendezték meg.

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Szabadelvű Párt33380,43%kormánypárt
Konzervatív Párt215,07%ellenzék
Függetlenségi Párt368,70%ellenzék
nemzetiségek, pártonkívüliek245,80%független
Összesen414100%

„Mi volt a magyar ember 67 előtt? Teóriában egy független ország polgára, de ki in praxi egy alkotmányellenes irányú kormányzat minden szekatúrájának ki volt téve, s mi a tényleges állapot? Mi most igaz, hogy nem vagyunk teljesen önálló nemzet, igaz, hogy kezeink közjogi dolgokban is kötve vannak sok irányban, de míg egyfelől egy hazai többségből alakult hazafias kormányunk van, mely egyesülve egy tágkörű önkormányzattal, belügyeinket teljes önállósággal intézi, addig másfelől a külügyekre s így a hadügyre is bírunk annyi befolyással, mely képes megakadályozni minden érdekeinkkel ellentétes politikát”

– 1876. május 21. Tisza István első politikai levele[1]

A választásokra augusztus 5-e és 14-e között került sor.

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Szabadelvű Párt23957,87%kormánypárt
Egyesült Ellenzék7518,16%ellenzék
Függetlenségi Párt7618,40%ellenzék
nemzetiségek92,18%független
pártonkívüliek143,39%független
Összesen413100%

A választásokat június 24-e és július 3-a közt rendezték meg.

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Szabadelvű Párt23556,90%kormánypárt
Mérsékelt Ellenzék5713,80%ellenzék
Függetlenségi Párt8821,31%ellenzék
nemzetiségek143,39%
pártonkívüliek194,60%
Összesen413100%

A voksolásra június 13-a és 22-e közt került sor.

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Szabadelvű Párt23456,52%kormánypárt
Mérsékelt Ellenzék6415,46%ellenzék
Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt7518,12%ellenzék
Országos Antiszemita Párt174,12%ellenzék
nemzetiségek153,63%
pártonkívüliek81,94%
Összesen413100%

A képviselőválasztást június 17-e és július 26-a közt tartották meg.

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Szabadelvű Párt26363,68%kormánypárt
Mérsékelt Ellenzék4410,65%ellenzék
Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt7818,89%ellenzék
Országos Antiszemita Párt112,66%ellenzék
nemzetiségek92,18%
pártonkívüliek81,94%
Összesen413100%
Választások 1892-ben

Január 29-e és február 3-a közt adhatták le szavazataikat az arra jogosultak

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Szabadelvű Párt24358,84%kormánypárt
Nemzeti Párt6114,77%ellenzék
Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt8620,82%ellenzék
Függetlenségi és 48-as (Ugron) Párt153,63%ellenzék
pártonkívüliek81,93%
Összesen413100%

A millenárium évében megtartott választásokat október 29-e és november 4-e között bonyolították le. A Szabadelvű Párt történelme második legnagyobb arányú sikerét érte el, a 290 elnyert mandátumnál csak egyszer, 1875-ben tudott több képviselőt delegálni a parlamentbe (akkor 333-at).

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Szabadelvű Párt29070,21%kormánypárt
Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt5012,10%ellenzék
Nemzeti Párt (Magyarország)338,23%ellenzék
Katolikus Néppárt184,36%ellenzék
Függetlenségi és 48-as (Ugron) Párt112,66%ellenzék
pártonkívüliek102,42%változó
Román Nemzeti Párt10,24%ellenzék
Összesen413100%

A választásokat október 29. között tartották, a Szabadelvű Párt 1896-os eredményéhez képest 13-mal kevesebb mandátumhoz jutott, de még így is kicsivel több, mint kétharmados többséget szerzett.

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Szabadelvű Párt27767,07%kormánypárt
Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt7919,12%ellenzék
Katolikus Néppárt256,05%ellenzék
Függetlenségi és 48-as (Ugron) Párt133,14%ellenzék
pártonkívüliek133,14%változó
Szlovák Nemzeti Párt40,97%ellenzék
Szerb Nemzeti Párt10,24%ellenzék
Demokrata Párt10,24%ellenzék
Összesen413100%

A választásokat 1905. január 26február 4. között tartották. Itt fordult elő először, hogy az 1875 óta kormányzó Szabadelvű Párt vereséget szenvedett, a választásokat követő rossz döntések miatt pedig egy évvel később feloszlott. A választási eredményeket negligálva Ferenc József a győztes szövetkezett ellenzék helyett megtartotta a regnáló Tisza István kabinetet, majd június 18-án báró Fejérváry Géza táborszernagyot, a magyar királyi darabont testőrség kapitányát nevezte ki miniszterelnökké átmeneti jelleggel, ezzel elmélyítve a helyzet miatt kialakult súlyos belpolitikai válságot.

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt16539,95%kormánypárt
Szabadelvű Párt15938,50%ellenzék
Disszidensek1 (a Szabadelvű Pártból)276,54%kormánypárt
Katolikus Néppárt256,05%kormánypárt
Új Párt133,15%kormánypárt
pártonkívüliek102,42%változó
Román Nemzeti Párt81,94%ellenzék
Demokrata Párt20,48%kormánypárt
Szocialisták20,48%ellenzék
Szerb Nemzeti Párt10,24%ellenzék
Szlovák Nemzeti Párt10,24%ellenzék
Összesen413100%

1: A Szabadelvű Pártból kilépett 27 képviselő, ifj. Andrássy Gyula vezetésével. 1905 végén Országos Alkotmánypárt néven párttá alakultak

Dr. Szebeny Antal függetlenségi párti jelölt híveinek választási felvonulása a Krisztina körúton 1906 májusában

A választásokra az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válságot lezáró paktum értelmében került sor április 29-e és május 8-a közt. A csatározások eredményeként gyakorlatilag politikai ellenfél nélkül maradt szövetkezett ellenzék pártjai összesen 87,96%-ot szereztek, amin belül az ellenzék addig is legnagyobb pártja, a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt önmagában is abszolút többséggel (61,26%) bírt. Erejével azonban a mindig is meglévő és korábban már többször is a párt szétesését eredményező belső töredezettség, valamint a hatalomra kerülésért cserébe a Ferenc Józseffel kötött paktum megkötései miatt gyakorlatilag sohasem tudott élni; még csak nem is volt többsége a kormányban és a miniszterelnököt (Wekerle Sándort) sem ők, hanem az Országos Alkotmánypárt adták.

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt25361,26%kormánypárt
Országos Alkotmánypárt7117,19%kormánypárt
Katolikus Néppárt337,99%kormánypárt
Román Nemzeti Párt143,39%ellenzék
Szász Párt133,15%ellenzék
Szlovák Nemzeti Párt71,69%ellenzék
Szerb Nemzeti Párt40,97%ellenzék
Demokrata Párt30,72%kormánypárt
Mo-i újjászervezett Szocdem. Néppárt10,24%ellenzék
Parasztpárt10,24%ellenzék
pártonkívüli133,15%független
Összesen413100%
Tisza István választási beszédet tart 1910 áprilisában, Sopronban

A választásokat június 1-je és 10-e között tartották, melyen nem várt arányú győzelmet aratott a Szabadelvű Párt egykori tagjaiból alakult Nemzeti Munkapárt. Az eredetileg ötéves parlamenti ciklust az első világháború miatt, az 1915-ben hozott Az országgyűlés tartamának kivételes meghosszabbításáról szóló (1915. évi IV.) törvénnyel nyolcévesre hosszabbították meg.[2]

SzervezetMandátumok számaMandátumok arányaParlamenti szerepe
Nemzeti Munkapárt25661,98%kormánypárt
Függetlenségi 48-as és Kossuth Párt5112,35%ellenzék
Függetlenségi és 48-as (Justh) Párt4410,65%ellenzék
67-es pártonkívüliek215,08%ellenzék
48-as pártonkívüliek122,91%ellenzék
Katolikus Néppárt133,14%ellenzék
Román Nemzeti Párt51,21%ellenzék
Szlovák Nemzeti Párt30,72%ellenzék
Országos 48-as Függetlenségi Gazdapárt51,21%ellenzék
Demokrata Párt20,48%ellenzék
Országos Keresztényszocialista Párt (Magyarország)10,24%ellenzék
Összesen413100%

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés

Jegyzetek

szerkesztés
  1. 1876. május 21. Tisza István első politikai levele. [2012. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 15.)
  2. Dobszay Tamás – Estók János – Salamon Konrád: Tisztelt Ház!: A magyar országgyűlések története 1848–1998. Budapest: Puskás Tivadar Távközlési Technikum. 1998. 102. o.  
🔥 Top keywords: