Ősszárnyúak

rovar alosztályág

Az ősszárnyúak vagy ősi szárnyas rovarok (Palaeoptera) a szárnyas rovarok (Pterygota) alosztályának egy ősi ága. Legtöbb képviselőjük mára kihalt, két recens rendjük a kérészeké és a szitakötőké. Az újszárnyúaktól eltérően nyugalmi állapotban nem képesek arra, hogy szárnyukat (takarékosan) összecsukják a potrohuk fölött. Bár ez nem tűnik alapvető különbségnek, a szárny összehajtása[2] és azok mozgatása repülés közben (indirekt szárnyizmokkal) olyan komplex folyamatok, amik egyértelműen a Neoptera monofiletikus voltára utalnak. A probléma az, hogy a szárny összehajtására képtelenség nem jelenti automatikusan, hogy az ősszárnyúak taxonómiai értelemben csoport lennének – jelentheti egyszerűen azt is, hogy ez maradt a csoportból, miután az újszárnyúakat kivettük belőle. Jelenleg tisztázatlan, hogyan is kapcsolódik a két recens ősszárnyú csoport (kérészek, szitakötők) a Neoptera taxonhoz: a három versengő hipotézis közül kettőben a Paleoptera parafiletikus (és így ellenjavallt taxonként szerepeltetni). Ha a kihalt rendeket is figyelembe vesszük, valószínűnek tűnik, hogy az ősszárnyúak taxon vagy megszűnik, vagy átalakítják úgy, hogy pontosabban kövesse a rovarok evolúcióját.

Ősszárnyúak
Evolúciós időszak: Karbon-jelenkor
Ephemera danica
Rendszertani besorolás
Ország:Állatok (Animalia)
Törzs:Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs:Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály:Rovarok (Insecta)
Alosztály:Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág:Palaeoptera
Martynov, 1923
Rendek
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Ősszárnyúak témájú rendszertani információt.

Jellemzők

szerkesztés

Az ősszárnyúak szárnya gazdagon erezett, nagy felületű, mivel direkt szárnyizmaikkal csak lassan tudják mozgatni szárnyaikat. Általában kiválóan manővereznek, de a nagy szárnyat nyugalmi állapotban nem tudják úgy elhelyezni, hogy az ne növelje megjelentősen testméretüket. Ezért a szűk helyekre nem férnek be, számos erőforrástól el vannak zárva. Lárváik fejlődése vízhez kötött, imágóik a szárazföldön élnek. Fokozatos átalakulással fejlődnek, lárváiknak olyan, speciális lárvakori szervei vannak, amik az imágókban már nincsenek meg. Az ilyen fejlődést félátalakulásnak (hemimetamorfózisnak) nevezzük, alárvatípus neve pedig másodlagos (szekunder) lárva.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. a b c d Néha az Odonata-n belülre sorolják; együtt az Odonatoptera főrendet alkothatják.
  2. A lepkék is képtelenek a szárnyuk összehajtására, de ez másodlagosan kialakult jelleg.

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Palaeoptera című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés