Vass Mátyás

(1837–1903) magyar pedagógus, újságíró és szakíró

Vass Mátyás (Dorozsma, 1837. február 20.Szeged, 1903. május 1.) magyar pedagógus, író, újságíró.

Vass Mátyás
Született1837. február 20.
Dorozsma
Elhunyt1903. május 1. (66 évesen)
Szeged
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapedagógus, író, újságíró
A Wikimédia Commons tartalmaz Vass Mátyás témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

1837. február 20-án született Dorozsmán (ma: Kiskundorozsma), földműves családból. Édesanyja Tóth Erzsébet, édesapja, Vass József korábban Miklós-huszár volt, majd amikor az 1840-es évek elején Szegedre költözött családjával, hajdú lett. Fiát asztalosnak taníttatta, ő azonban négy évi inaskodás után inkább az iskolát választotta. Elvégezve az alreáliskolát, majd a szegedi tanítóképzőt, főelemi tanítói oklevelet szerzett. Szegváron kezdte tanítói pályáját 1858. október 1-jén, majd 1871-ben Szegedre hívták, ahol előbb (augusztus 17-étől) a felsővárosi liszt utcai, majd 1873-tól a belvárosi elemi iskolában tanított. Tagja volt előbb a Szentes-Vidéki Tanító-Egyletnek, majd az Alföldi, később Csongrád megyei Tanító Egyesületnek, amelynek alelnöke is volt. Előadóként vett részt az 1870-es, 1874-es, 1878-as egyetemes tanítógyűléseken: a tanítók jogai, önállósága, függetlensége érdekében, majd a nők taníttatásáról, végül a tanítói fizetés minimumáról és a korpótlék kérdéséről beszélt.

Írásai előbb a Népnevelők Lapjában jelentek meg, majd az Alföldi Tanító Egylet által alapított Tanügyi Lapokban, amelynek 1872-74 közt főmunkatársa, 1874-76 közt szerkesztője volt. Írt emellett a Kis Tükörbe, a Zalai Tanközlönybe, a Néptanítók Lapjába, a Népnevelőbe és a Szegedi Napló is közölte írásait. Első hazai méltatója Pósa Lajos gyermekköltészetének. Irmei Ferenccel és Pósa Lajossal szerkesztett olvasókönyveiről a Szegedi Híradóban jelent meg recenzió. Olvasókönyveket szerkesztett továbbá az elemi népiskolák, a leányiskolák és fiúiskolák számára is. Ezekből befolyt jövedelméből 520 forintnyi alapítványt hozott létre pályamunkák jutalmazására és beteg tanítók-tanítónők segélyezésére. További 40 forintot juttatott az Eötvös-alap céljaira.

Egy szentesi iparos: Antal János asztalosmester leányát, Antal Terézt, majd ennek 1876. október 4-ei halála után nővérét, Etelkát vette nőül. Gyermekei közül Vass Béla a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium rajztanára és a szombathelyi Szép És Iparművészeti Iskola alapítója. Másik fia, Vass Géza hírlapíró.

Nyugdíjba vonulásáról a Néptanítók Lapja tudósított az 1901. évi 7. számban.

Elhunyt Szegeden, 1903. május 1-jén.

(a jelzetek a Csongrád Megyei Levéltár bibliográfiai jelzetei):

  • 5066. Emlékirat Szeged sz. kir. város népoktatásának ujjászervezése tárgyában. Szeged, 1880. 24 p.
  • 5067. Emlékirat a Szeged-tanyai iskolák államosítása tárgyában. Szeged, 1899. 15 p.
  • 5068. Szeged szab. kir. város községi iskolái és kisdedóvó intézetei 1896. Kapcsolatban az olvasás és írástanítás történetével. Szeged, 1898. 161 p.
  • 5069. Lantos Bélával: A „Csongrád vármegyei Tanító-Egyesület (Alföldi Tanító-egylet)” harmincz éves története. Szeged, 1900. 367 p., 1 t.
  • 5070. Sziklay Ferenccel: Olvasókönyv (ABC) az elemi népiskolák első osztálya számára. A „Csongrádmegyei tanitó-egyesület (Alföldi tanitó-egylet)” határozatából és megbizásából. Szeged, 1885. 96 p.
  • 5071. Tergina Gyulával és Kerékgyártó Elekkel (szerk.): Olvasókönyv, az elemi népiskolák… Szeged.
    • II. osztálya számára. A szöveg közé nyomott 17 képpel. 1892. 192 p.
    • III. osztálya számára. A szöveg közé nyomott 25 képpel. 1893. 245 p.
    • IV. osztálya számára. A szöveg közé nyomott 8 képpel. 1893. 318 p.
    • V. és VI. osztálya számára. 1890. 600 p.
  • 5072. Tergina Gyulával, Kerékgyártó Elekkel és Hoffmann Mórral (szerk.): Olvasókönyv a tanyai és az osztatlan falusi népiskolák… A szegedi és tanyai tanító-testületek közreműködésével szerkesztették. Szeged.
    • II. és III. osztálya számára. A szöveg közé nyomott 28 képpel. 1892. 239, XXIX p.
    • IV. és VI. osztályok számára. A szöveg közé nyomott 12 képpel. 1894. 239, XXIX p

Források

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Vass Mátyás témájú médiaállományokat.