2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (AFC – 3. forduló)

19. labdarúgó-világbajnokság selejtezője (ázsiai zóna 3. fordulója)

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezőjének 3. fordulója egy csoportkör volt, ahol a csoportokban a csapatok oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje került a 4. fordulóba, azaz a döntő csoportkörbe.

A selejtező rendszere szerkesztés

A 3. fordulóba jutott 20 csapatot kiemelés szerint négy kalapba osztották. Az "A" jelű kalapba az öt "legerősebb", míg a "D" jelű kalapba az öt "leggyengébb" csapat került. A 3. forduló sorsolását 2007. november 25-én tartották a dél-afrikai Durbanban.

"A" kalap"B" kalap"C" kalap"D" kalap

 Ausztrália
 Dél-Korea
 Irán
 Japán
 Szaúd-Arábia

 Bahrein
 Üzbegisztán
 Kuvait
 Észak-Korea
 Kína

 Jordánia
 Irak
 Libanon
 Omán
 Egyesült Arab Emírségek

 Katar
 Szíria
 Thaiföld
 Türkmenisztán
 Szingapúr

Sorsoláskor minden kalapból minden csoportba egy-egy csapat kerülhetett. A "D" jelű kalappal kezdtek, és haladtak a legjobb csapatok, az "A" kalap csapatai felé, miközben sorban helyezték el a kisorsolt csapatokat az egyes csoportokban.

A csoportbeosztás a következőképpen alakult:

1. csoport2. csoport3. csoport4. csoport5. csoport
 Ausztrália
 Kína
 Irak
 Katar
 Japán
 Bahrein
 Omán
 Thaiföld
 Dél-Korea
 Észak-Korea
 Jordánia
 Türkmenisztán
 Szaúd-Arábia
 Üzbegisztán
 Libanon
 Szingapúr
 Irán
 Kuvait
 Egyesült Arab Emírségek
 Szíria

A csoportokban körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg a csapatok egymással. A csoportok első és második helyezett csapatai jutottak a 4. fordulóba.

Csoportok szerkesztés

1. csoport szerkesztés

#CsapatJGyDVRGKGGKP
1.  Ausztrália631273+410
2.  Katar631256–110
3.  Irak621346–27
4.  Kína613234–16
 
 Ausztrália 0 – 11 – 03 – 0
 Kína0 – 0 1 – 20 – 1
 Irak1 – 01 – 1 0 – 1
 Katar1 – 30 – 02 – 0 

2008. február 6.
19:30 (UTC+11)
Ausztrália  3 – 0  KatarTelstra Dome, Melbourne
Nézőszám: 50 969
Játékvezető: Mohd Salleh (maláj)
Kennedy 10'
Cahill 18'
Bresciano 33'
(3 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. február 6.
16:30 (UTC+4)
Irak  1 – 1  Kínaar-Rasíd Stadion, Dubaj, Arab Emírségek1
Nézőszám: 11 000
Játékvezető: Torky (iráni)
Havár Mulla 51' (11-esből)
Akram 22′, 68′
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Zheng Zhi (Cseng Csi) 75'

2008. március 26.
14:00 (UTC+8)
Kína  0 – 0  AusztráliaTuodong Stadion, Kunming
Nézőszám: 32 000
Játékvezető: asz-Szaídi (arab emírségekbeli)
Jegyzőkönyv

2008. március 26.
18:30 (UTC+3)
Katar  2 – 0  IrakJászim ibn Hamad Stadion, Doha
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Nisimura (japán)
Montezine 1' 62' (1 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 1.
17:00 (UTC+10)
Ausztrália  1 – 0  IrakSuncorp Stadion, Brisbane
Nézőszám: 48 678
Játékvezető: Ermatov (üzbég)
Kewell 47' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 2.
19:00 (UTC+3)
Katar  0 – 0  KínaJászim ibn Hamad Stadion, Doha
Nézőszám: 9 000
Játékvezető: Bászma (szíriai)
Jegyzőkönyv

2008. június 7.
20:00 (UTC+8)
Kína  0 – 1  KatarTiencsini Olimpiai Stadion, Tiencsin
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Názsm (libanoni)
Sun Jihai (Szun Csi-haj) 80′(0 – 1)
Jegyzőkönyv
S. Quintana 14'

2008. június 7.
20:00 (UTC+4)
Irak  1 – 0  Ausztráliaar-Rasíd Stadion, Dubaj, Arab Emírségek1
Nézőszám: 8 000
Játékvezető: Macumura (japán)
Emád Mohammed 27' (1 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 14.
20:00 (UTC+8)
Kína  1 – 2  IrakTiencsini Olimpiai Stadion, Tiencsin
Nézőszám: 39 000
Játékvezető: Bashir (szingapúri)
Zhou Haibin (Csou Haj-pin) 33' (1 – 1)
Jegyzőkönyv
Emád Mohammed 41'
Akram 65'

2008. június 14.
19:00 (UTC+3)
Katar  1 – 3  AusztráliaJászim ibn Hamad Stadion, Doha
Nézőszám: 12 000
Játékvezető: I Gijong (dél-koreai)
al-Hálfán 90+4' (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Emerton 17' 56'
Kewell 75'

2008. június 22.
18:00 (UTC+10)
Ausztrália  0 – 1  KínaANZ Stadion, Sydney
Nézőszám: 70 054
Játékvezető: al-Gamdi (Szaúd-arábiai)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Sun Xiang (Szun Hsziang) 11'

2008. június 22.
20:00 (UTC+4)
Irak  0 – 1  Katarar-Rasíd Stadion, Dubaj, Arab Emírségek1
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: al-Badvávi (arab emírségekbeli)
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
al-Besír 76'

2. csoport szerkesztés

#CsapatJGyDVRGKGGKP
1.  Japán6411123+913
2.  Bahrein632175+211
3.  Omán622257–28
4.  Thaiföld6015514–91
 
 Japán 1 – 03 – 04 – 1
 Bahrein1 – 0 1 – 11 – 1
 Omán1 – 10 – 1 2 – 1
 Thaiföld0 – 32 – 30 – 1 

2008. február 6.
19:20 (UTC+9)
Japán  4 – 1  ThaiföldSzajtama Stadion, Szajtama
Nézőszám: 35 130
Játékvezető: al-Gamdi (Szaúd-arábiai)
Endó 21'
Ókubo 54'
Nakadzava 66'
Szeiicsiró 90+1'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Vinothaj 22'
Vacsiraban 44′, 64′

2008. február 6.
18:30 (UTC+4)
Omán  0 – 1  BahreinKabúsz szultán Sport Komplexum, Maszkat
Nézőszám: 28 000
Játékvezető: I Gijong (dél-koreai)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Hubájl 14'

2008. március 26.
19:00 (UTC+7)
Thaiföld  0 – 1  OmánRacsamangala Stadion, Bangkok
Nézőszám: 40 000
Játékvezető: Mohsen (iráni)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
al-Adzsmi 1'
al-Fárszi 70′, 94′

2008. március 26.
17:20 (UTC+3)
Bahrein  1 – 0  JapánBahreini Nemzeti Stadion, Riffa
Nézőszám: 26 000
Játékvezető: Shield (ausztrál)
Hubájl 78' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 2.
19:20 (UTC+9)
Japán  3 – 0  OmánNissan Stadion, Jokohama
Nézőszám: 46 764
Játékvezető: Bashir (szingapúri)
Nakadzava 10'
Ókubo 22'
Nakamura 49'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 2.
18:30 (UTC+7)
Thaiföld  2 – 3  BahreinRacsamangala Stadion, Bangkok
Nézőszám: 15 000
Játékvezető: Sun (kínai)
Csajkhamdi 26'
Vinothaj 45'
(2 – 2)
Jegyzőkönyv
Isza 22'
Latif 35'
Mohamed Adnán 57'

2008. június 7.
17:15 (UTC+4
Omán  1 – 1  JapánOmáni Királyi Rendőrség Stadion, Maszkat
Nézőszám: 6 500
Játékvezető: Mohd Salleh (maláj)
Ahmed Mubárak 12'
Ájil 73′
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Endó 53' (11-esből)
Ókubo 73′

2008. június 7.
19:30 (UTC+3)
Bahrein  1 – 1  ThaiföldBahreini Nemzeti Stadion, Riffa
Nézőszám: 21 000
Játékvezető: Bászma (szíriai)
Isza 67'
Fatádi 57′
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Thonglau 64'
Vinothaj 90′

2008. június 14.
17:30 (UTC+7)
Thaiföld  0 – 3  JapánRacsamangala Stadion, Bangkok
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: al-Badvávi (arab emírségekbeli)
(0 – 2)
Jegyzőkönyv
Tulio 23'
Nakadzava 38'
Nakamura K. 88'

2008. június 14.
19:30 (UTC+3)
Bahrein  1 – 1  OmánBahreini Nemzeti Stadion, Riffa
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: al-Fadli (kuvaiti)
Ájs 41' (1 – 0)
Jegyzőkönyv
al-Adzsmi 72'

2008. június 22.
19:20 (UTC+9)
Japán  1 – 0  BahreinSzajtama Stadion, Szajtama
Nézőszám: 51 180
Játékvezető: Ermatov (üzbég)
Ucsida 90' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 22.
18:00 (UTC+4)
Omán  2 – 1  ThaiföldOmáni Királyi Rendőrség Stadion, Maszkat
Nézőszám: 3 000
Játékvezető: Múdzsgef (jordániai)
al-Húszni 58' 84' (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Szripan 3' (11-esből)

3. csoport szerkesztés

#CsapatJGyDVRGKGGKP
1.  Dél-Korea6330103+712
2.  Észak-Korea633040+412
3.  Jordánia62136607
4.  Türkmenisztán6015112–111
 
 Dél-Korea 0 – 02 – 24 – 0
 Észak-Korea0 – 0 2 – 01 – 0
 Jordánia0 – 10 – 1 2 – 0
 Türkmenisztán1 – 30 – 00 – 2 

2008. február 6.
15:00 (UTC+8)
Dél-Korea  4 – 0  TürkmenisztánSzöuli Világbajnoki Stadion, Szöul
Nézőszám: 25 738
Játékvezető: Názsm (libanoni)
Kvak Thehü 43'
Szol Kihjon 57' 85'
Pak Csiszong 70'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. február 6.
17:00 (UTC+2)
Jordánia  0 – 1  Észak-KoreaAmmáni Nemzetközi Stadion, Ammán
Nézőszám: 16 000
Játékvezető: Shamsuzzaman (bangladesi)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Hong Jongdzso 44'

2008. március 26.
15:00 (UTC+8)
Észak-Korea  0 – 0  Dél-KoreaShanghai Stadion, Shanghai (Kína)2
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: al-Fadli (kuvaiti)
Jegyzőkönyv

2008. március 26.
17:00 (UTC+5)
Türkmenisztán  0 – 2  JordániaAşgabati Olimpiai Stadion, Aşgabat
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Tongkhan (thaiföldi)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
al-Bazúr 34'
al-Baváb 84'

2008. május 31.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea  2 – 2  JordániaSzöuli Világbajnoki Stadion, Szöul
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Shield (ausztrál)
Pak Csiszong 39'
Pak Csujong 48'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Abd el-Fattáh 73' 81'

2008. június 2.
17:00 (UTC+5)
Türkmenisztán  0 – 0  Észak-KoreaAşgabati Olimpiai Stadion, Aşgabat
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: al-Gamdi (Szaúd-arábiai)
Jegyzőkönyv

2008. június 7.
17:00 (UTC+9)
Észak-Korea  1 – 0  TürkmenisztánKim Ilszung Stadion, Phenjan
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: asz-Szaídi (arab emírségekbeli)
Cshö Gumcshol 72' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 7.
17:30 (UTC+3)
Jordánia  0 – 1  Dél-KoreaAbdulláh Király Nemzetközi Stadion, Ammán
Nézőszám: 8 000
Játékvezető: Moradi (iráni)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Pak Csujong 24' (11-esből)

2008. június 14.
17:00 (UTC+9)
Észak-Korea  2 – 0  JordániaJanggakto Stadion, Phenjan
Nézőszám: 28 000
Játékvezető: Názsm (libanoni)
Hong Jongdzso 44' 72' (1 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 14.
19:00 (UTC+5)
Türkmenisztán  1 – 3  Dél-KoreaAşgabati Olimpiai Stadion, Aşgabat
Nézőszám: 11 000
Játékvezető: Takajama (japán)
Ovekov 77' (11-esből) (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Kim Duhjon 14' 81' 90+3' (11-esből)

2008. június 22.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea  0 – 0  Észak-KoreaSzöuli Világbajnoki Stadion, Szöul
Nézőszám: 48 519
Játékvezető: Mohd Salleh (maláj)
Jegyzőkönyv

2008. június 22.
18:00 (UTC+3)
Jordánia  2 – 0  TürkmenisztánAmmáni Nemzetközi Stadion, Ammán
Nézőszám: 150
Játékvezető: Williams (ausztrál)
Abd el-Fattáh 66' 67' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

4. csoport szerkesztés

#CsapatJGyDVRGKGGKP
1.  Szaúd-Arábia6501145+915
2.  Üzbegisztán6501157+815
3.  Szingapúr6204713–66
4.  Libanon6006314–110
 
 Szaúd-Arábia 4 – 04 – 12 – 0
 Üzbegisztán3 – 0 3 – 01 – 0
 Libanon1 – 20 – 1 1 – 2
 Szingapúr0 – 23 – 72 – 0 

2008. február 6.
18:00 (UTC+2)
Libanon  0 – 1  ÜzbegisztánKamíl Samún Sportváros Stadion, Bejrút
Nézőszám: 800
Játékvezető: al-Hiláli (ománi)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Ahmedov 44'

2008. február 6.
20:15 (UTC+3)
Szaúd-Arábia  2 – 0  SzingapúrFahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Bászma (szíriai)
al-Kahtáni 38'
al-Havszávi 81'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. március 26.
16:00 (UTC+5)
Üzbegisztán  3 – 0  Szaúd-ArábiaPahtakor Markazij Stadion, Taskent
Nézőszám: 17 000
Játékvezető: Mohd Salleh (maláj)
Kapadze 45+1'
Sackih 66'
Dzseparov 68'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. március 26.
19:30 (UTC+8)
Szingapúr  2 – 0  LibanonNemzeti Stadion, Szingapúr
Nézőszám: 10 118
Játékvezető: Takajama (japán)
Duric 8'
Shahul 23'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 2.
19:30 (UTC+8)
Szingapúr  3 – 7  ÜzbegisztánNemzeti Stadion, Szingapúr
Nézőszám: 28 750
Játékvezető: al-Badvávi (arab emírségekbeli)
Duric 16'
Fahrudin 31' (11-esből)
Wilkinson 73'
(2 – 5)
Jegyzőkönyv
Kapadze 10'
Karpenko 21'
Dzseparov 34' 44'
Gyenyiszov 42'
Ibragimov 62'
Sackih 88'

2008. június 2.
21:00 (UTC+3)
Szaúd-Arábia  4 – 1  LibanonFahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 8 000
Játékvezető: al-Fadli (kuvaiti)
al-Kahtáni 44' 90'
Havszávi 62'
Tukar 84'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
el-Ali 42'

2008. június 7.
19:00 (UTC+5)
Üzbegisztán  1 – 0  SzingapúrPahtakor Markazij Stadion, Taskent
Nézőszám: 12 867
Játékvezető: Kim Dongdzsin (dél-koreai)
Gejnrih 80' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 7.
18:00 (UTC+3)
Libanon  1 – 2  Szaúd-ArábiaFahd király Nemzetközi Stadion, Rijád (Szaúd-Arábia)3
Nézőszám: 2 000
Játékvezető: Tongkhan (thaiföldi)
Gaddár 90+3' (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Tukar 45+1' 60'

2008. június 14.
19:30 (UTC+8)
Szingapúr  0 – 2  Szaúd-ArábiaNemzeti Stadion, Szingapúr
Nézőszám: 23 000
Játékvezető: Williams (ausztrál)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Otef 37'
al-Fraídi 76'

2008. június 14.
19:00 (UTC+5)
Üzbegisztán  3 – 0  LibanonPahtakor Markazij Stadion, Taskent
Nézőszám: 7 000
Játékvezető: Breeze (ausztrál)
Ahmedov 51' 62'
Dzseparov 90+4'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 22.
18:00 (UTC+3)
Libanon  1 – 2  SzingapúrKamíl Samún Sportváros Stadion, Bejrút
Nézőszám: 500
Játékvezető: Moradi (iráni)
Khaizan 62' (öngól) (0 – 0)
Jegyzőkönyv
Dajúb 72' (öngól)
Wilkinson 73'

2008. június 22.
21:00 (UTC+3)
Szaúd-Arábia  4 – 0  ÜzbegisztánFahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 5 000
Játékvezető: Nisimura (japán)
Otef 5'
Muádz 37' 87'
al-Hárti 56'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv

5. csoport szerkesztés

#CsapatJGyDVRGKGGKP
1.  Irán633072+512
2.  Egyesült Arab Emírségek62227708
3.  Szíria622278–18
4.  Kuvait6114812–44
 
 Irán 2 – 00 – 00 – 0
 Kuvait2 – 2 2 – 34 – 2
 Egyesült Arab Emírségek0 – 12 – 0 1 – 3
 Szíria0 – 21 – 01 – 1 

2008. február 6.
15:00 (UTC+3:30)
Irán  0 – 0  SzíriaAzadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 45 000
Játékvezető: Bashir (szingapúri)
Jegyzőkönyv

2008. február 6.
19:15 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek  2 – 0  KuvaitMohamed ibn Zájed Stadion, Abu-Dzabi
Nézőszám: 19 000
Játékvezető: Ermatov (üzbég)
es-Sehhi 14'
Hálíl 53'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. március 26.
14:30 (UTC+2)
Szíria  1 – 1  Egyesült Arab Emírségekal-Abbaszíjjin Stadion, Damaszkusz
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Sun (kínai)
Sábo 3' (1 – 0)
Jegyzőkönyv
Matar 54'

2008. március 26.
19:45 (UTC+3)
Kuvait  2 – 2  Iránal-Kuvait Stadion, Kuvaitváros
Nézőszám: 15 000
Játékvezető: Breeze ausztrál)
al-Azemi 39'
ar-Rasídi 82'
al-Enezi 92′
(1 – 2)
Jegyzőkönyv
Nikbakht 2'
Hosseini 5'

2008. június 2.
17:00 (UTC+3:30)
Irán  0 – 0  Egyesült Arab EmírségekAzadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: I Gijong (dél-koreai)
Jegyzőkönyv

2008. június 2.
20:00 (UTC+3)
Szíria  1 – 0  Kuvaital-Abbaszíjjin Stadion, Damaszkusz
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Múdzsgef (jordániai)
al-Huszaín 52' (0 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 7.
20:00 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek  0 – 1  IránHálifa Nemzetközi Stadion, al-Aín
Nézőszám: 9 000
Játékvezető: Nisimura (japán)
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Zandi 7'

2008. június 8.
20:45 (UTC+3)
Kuvait  4 – 2  SzíriaKázma Stadion, Kuvaitváros
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: al-Hiláli (ománi)
al-Azemi 2' 19' 63'
Dzsuma 58'
al-Háldi 72′
(2 – 2)
Jegyzőkönyv
al-Hatíb 9' 45+1'

2008. június 14.
20:00 (UTC+4)
Szíria  0 – 2  Iránal-Abbaszíjjin Stadion, Damaszkusz
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Tongkhan (thaiföldi)
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Rezaei 65'
Khalili 90+3'

2008. június 14.
20:45 (UTC+4)
Kuvait  2 – 3  Egyesült Arab EmírségekKázma Stadion, Kuvaitváros
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Mohd Salleh (maláj)
al-Azemi 52' 77' (0 – 2)
Jegyzőkönyv
Matar 23' 39'
Száíf Mohamed 90+1'

2008. június 22.
17:00 (UTC+3:30)
Irán  2 – 0  KuvaitAzadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Sun (kínai)
Nekounam 16'
Rezaei 90+2'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv

2008. június 22.
20:00 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek  1 – 3  SzíriaHálifa Nemzetközi Stadion, al-Aín
Nézőszám: 7 000
Játékvezető: Shield ausztrál)
Matar 83' (11-esből) (0 – 1)
Jegyzőkönyv
al-Huszaín 34' 51'
Sanharib Malki 90+3'

Megjegyzések szerkesztés

1 Irak biztonsági okokból mindenhárom mérkőzését az arab emírségekbeli Dubajban rendezte.[1]2 Biztonsági okokból az Észak-KoreaDél-Korea mérkőzésének helyszínét Phenjanból Shanghai-ba, Kínába helyezték át.[2][3]3 LibanonSzaúd-Arábia mérkőzést Rijádban rendezték.

Lásd még szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Irak mindhárom mérkőzését Dubajban rendezi (angolul)”, USA Today, 2008. január 22. (Hozzáférés: 2008. május 25.) 
  2. Az Észak-Korea – Dél-Korea mérkőzésnek Shanghai ad otthont. (angolul)”, FIFA.com, 2008. március 7.. [2010. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. május 25.) 
  3. A koreaiak mérkőzését Shanghai-ban rendezték. (angolul)”, Reuters, 2008. március 7. (Hozzáférés: 2008. május 25.)